9.rész

Hali Darlings!:) Nagyon-nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam részt hozni, de sokat kellett tanulnom! Remélem ez a hosszabb rész kárpótol titeket.:) Nem kapok kommenteket, ezért nem tudom eldönteni, hogy jól írok.e vagy rosszul. Következő részt csak 3 komi után teszem fel, és ne haragudjatok! Köszönöm az 1600+ oldalmegtekintést és az előző poszthoz az 1 hozzászólást! Jó olvasást!:)

xx Jessi.:)

Arra ébredtem, hogy valaki kicseréli az infúziómat. Elaludtam, a nagy gondolataim között. Csodálom, hogy jó éjszakám volt.

- Jó reggelt! Jobban van már? – mért végig a nővér és elmosolyodott.

- Igen, köszönöm! – viszonoztam a mosolyt és meglepődtem, hogy milyen rekedtes a hangom.

- Nem sokára jön az orvos és elmondja a fejleményeket az állapotáról, viszlát! – mondta és távozott is a teremből.

Lassan keltem fel az ágyamból és mentem a fürdőszobába, azt kell, hogy mondjam, szerencsés vagyok. Nem minden  betegnek van fürdője. Kivettem a sporttáskámból egy melegítőt és egy pólót, felkontyoltam a hajam és a kabinba lépve, magamra engedtem a forró zuhanyt. Próbáltam eltűntetni magamról az elmúlt nap szennyeit. Nem is kell mondanom, hogy hiába való volt minden próbálkozásom. Feladtam és már csak próbáltam ellazítani az izmaim. Valamelyest sikerült, megtörölköztem és felöltöztem legvégül pedig átsikáltam a fogaimat. Visszamentem és meglepetésemre az ágyam mellett a doktor ült.

- Jó reggelt Jessica! – üdvözölt mosolyogva az orvosom.

- Magának is! – viszonoztam és belehuppantam az ágyamba.

- Megjöttek a vizsgálat eredményei és azt kell, hogy mondjam, nagyon gyorsan javul az állapota, ha minden jól megy holnap haza is mehet. – mosolygott.

- Nagyon-nagyon köszönöm! – hálálkodtam, mert már eléggé untam az agyam.

- Nincs mit, holnap reggel hozom a zárójelentését és már távozhat is. – nyitotta ki az ajtót.

- Rendben, viszlát!

- További szép napot! – csukta be az ajtót immár kívülről.

Elvettem az éjjeliszekrényről az Ipodomat és bekapcsoltam rajta valami álmosító zenét. Összegubóztam, mint a gyerekek és próbáltam egy kicsit aludni. Nem mintha 1 hónapig szinte nem csináltam volna mást. Little Mix- Little Me című számára sikerült elaludnom. Halk beszélgetésre ébredtem, de már nem akartam hallgatózni, elég volt az amit a múltkor hallottam. Óvatosan nyitottam ki a szemem, de a szobában sötét volt. Egyedül az éjjeliszekrényen levő lámpa világított, aminek valljuk be, hogy nincs erős fénye.

- Sziasztok! – ültem feljebb.

- Jess!! – ugrott rám Tara, szó szerint.

- Ne! – nyögtem fel. Mindenki aggódva figyelt engem, hogy mi a bajom, mert Tara nem olyan nehéz.

- Mi a baj Jess? – kérdezte Hazza.

- Nincsen semmi, csak fájt. – próbáltam menteni a menthetőt.

Persze, hogy volt baj. Belekönyökölt a hasamba, amin egy seb volt. Eléggé csúnya volt, még apától kaptam, azért mert engedély nélkül mentem át Elenaékhoz. Még azóta is megvan a helye, nem tudom, hogy mikor múlik el az a lilás folt. 2 ember van aki észreveszi, hogy mikor hazudok és mikor mondok igazat, az pedig Harry és Tommo. Harry gyanúsan méregetett, de megnyugtatásképp rámosolyogtam amitől arcizmai ellazultak.

A srácokkal nagyon hamar elment a délután, és holnap már mehetek is haza.

- Kint megvárunk a kocsiba. – mondta Zayn Harry felé címezve a szavakat, látogatásuk végén.

- Jól van, mindjárt megyek én is. – mondta Göndörke.

- Halkan csináljátok. – vigyorgott Louis perverzen.

- Menj már innen. – nevettem és megdobtam egy kispárnával.

- Jó, na bocs. – mondta és már be is csukta az ajtót.

- Mi a baj Harry? – néztem bele smaragdzöld szemeibe.

- Szeretném, hogy holnap el gyere a szüleimhez. – mondta, de láttam rajta, hogy még van valami.

- Persze, szívesen elmegyek. – mondtam állmosollyal, közbe a gyomrom bukfencet hányt vagy 100x. Mi lesz ha nem szeretnek? Nem akarom, hogy annak az embernek a szülei utáljanak, akivel eltudnám képzelni az életemet, csak boldogságban. Gondolatomból Harry ébresztett fel, nagyot sóhajtott. – Na mit kell még elmondanod?

- Jön egy nagy turné. – szívverésem kihagyott egy ütemet, légzésem felgyorsult. Mindig elfelejtem, hogy Harry Styles a barátom, egy híres banda tagja, gyönyörű hanggal.

- Mennyi időre? – nyeltem nagyot.

- 1 hónap. – nyögte. Mi lesz velem addig? Belehalok a hiányába. Próbáltam nyugodt maradni és nem kimutatni, miszerint mennyire arcon csapott ez.

- És mikor indultok? – vettem fel az álmosolyt.

- 1 hét múlva, gondoltam elmehetnénk a családomhoz, hogy nyugalomban töltsük el ezt a kevés időt is. – mesélte tervét és a végére halvány mosoly jelent meg tökéletes ajkain.

- Ez a legkevesebb, amit tehetsz értem. – húztam fel az orromat.

- Igen? – kérdezte és közelebb jött az ágyamhoz. Odahajolt a fülemhez és belesuttogott. – Na, és ez? – érdeklődött, majd a fülem mögötti érzékenypontra egy apró puszit nyomott. Szívverésem kihagyott egy ütemet és vad vágtába kezdett, pulzusom az egekbe szökött. Próbáltam visszaállítani a légzésem a normálba. Harry ezen csak édesen felnevetett, örült, hogy ezt tudja kiváltani belőlem.

- Talán megoldható lenne. – suttogtam megsemmisülve. Harry jól szórakozott rajtam, de elhatároztam magamban, hogy ezt visszakapja.

- Holnap jövök érted. – mondta dallamos hangján és ajkaimat kezdte el kényeztetni. Adott a homlokomra egy hosszú,édes puszit és el is tűnt az ajtó mögött.

Komolyan mondom, megőrjít engem ez a fiú. Szerintem, ő eddig a legjobb dolog, ami velem történt. Imádom  a hangját, imádom a nevetését, imádom azokat a zöld szemeit, amivel áthatóan tud nézni. Ha nincs velem, úgy érzem, hogy az életem olyan mint előtte, unalmas, rossz és magányos. Akárhova nézek ő jut eszembe, tudom kapcsolni valamelyik élményünkhöz, pedig még nincs is olyan sok. Nagyon hálás vagyok Mattnek, mert végülis ő mutatta be nekem a fiúkat. Apropó Matt mikor szándékozik visszajönni? Remélem nincs vele különösebb baj és nem is történt semmi. Tudom, alig ismerem, de attól még szeretem, mert nagyon jó barátom. Sóhajtva lerúgtam magamról a takarót és a mamuszomba bújtattam lábfejeim és elcsoszogtam a sporttáskámhoz, kivettem belőle a fürdéshez szükséges dolgokat és a fürdő felé vettem az irányt.

A forró víz ellazította a testem minden porcikáját és kitisztította a fejem amiben már össze-vissza kuszálódtak a dolgok. Anyán és apán gondolkoztam. És az álmomon. Meg ott volt az a lány is a fényképről. Azt hiszem, amíg a fiúk turnéznak lesz mit megoldanom. Elzártam a vizet, belebújtattam magam a tiszta pizsamámba és fogat mostam. Visszaslattyogtam az ágyamba és nyakig betakaróztam, felhúztam a térdeimet ezzel megtaláltam a kényelmes pózt. Elvettem az éjjeliszekrényről a Nialléktől kapott telefont és felléptem vele twitterre meg facebookra. Twitteren lett néhány új követőm, na jó több száz, facebookon pedig nagyon sok levelem jött, és sok ismerős jelölésem is. Olyanok is voltak akiket nem is ismerek. Elena érdeklődött arról, hogy mi van velem, de semmi különösebb. Bekapcsoltam valami álmos0tó zenét és mosolyogva aludtam el.

Hajnalban ébredtem, és nem is tudtam visszaaludni. A gyomrom görcsben volt, mert ma találkozok Harry szüleivel és a tesójával. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk. A fiúk azt mondták, hogy nem kell félnem, mert Harry családja nagyon jó fej. Nagyon aranyosak, hogy ennyire próbálnak nyugtatni, de attól még természetes, hogy bennem van ez a félelem.

- Ó, látom már fel is ébredt. – lépett be az orvosom és arcán meglepődöttség látszódott, majd mosolygás,

- Igen, nem nagyon tudok aludni. – vontam vállat.

- Akkor mindjárt meg is írom a zárójelentését és már távozhat is. – mondta és még írkálgatott a lapjára. – Hamarosan jelentkezem. – nézett rám.

- Rendben, köszönöm. – löveltem hálás pillantásokat a doki felé.

A szemüveget ne nézzétek!:)

A doktor távozása után kikecmeregtem az ágyamból, kivettem a táskámból egy szettet és a sminkes dolgaimat, majd mindent a fürdőbe cipeltem. Akárhogy is próbáltam nem sikerült elmulasztani a félelmemet. Kilépve a kabinból magam köré csavartam a törölközőmet és megszárítottam a hajam. Felkaptam a behozott ruhákat és fogat mostam. Elővettem a sminkesem és feltettem a szokásosat. Kipróbáltam, hogy sikerül-e a becsukott szájjal kifestenem a szempillámat. Nem ment. Végszóra meg is csörrent a telefonom, Loiu hívott.

- Szioka! – vettem fel a telefont.

- Jajj, de jó kedve van valakinek. – nevetett fel.

- Igen, szóval ne rontsd el. – figyelmeztettem mosolyogva.

. Jól van, jól van értem a célzást. Na de a lényeg, hogy 10 perc és ott vagyok érted. – mondta és éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Okés, pusza. – mondtam vigyorogva.

- Szia! – tette le a telefont röhögve.

Gyorsan összepakoltam a cuccaimat a táskámba, az ideiglenes telefonomat zsebre vágtam és tűkön ülve vártam a zárójelentésemet.

- Látom már nagyon várja, hogy mehessen. – lépett be az orvos. Mondatára csak egy hatalmasat bólintottam amire még jobban felnevetett. – Tessék itt vannak a papírok, csak alá kell írnia őket. – mutatott a lap alján levő kitöltetlen részre.

- Biztos, hogy a kórházi papírokat írom alá és nem egy maffiózó céghez a munkát? – sandítottam rá a dokimra, aki ezen jót nevetett.

- Nincs oka aggodalomra. – mosolygott és szemeiben könny csillogott, remélhetőleg vidámság miatt.

- Akkor jó. – nevettem fel, ezt én se gondoltam komolyan.

- Jön valaki magáért? – kérdezte és visszavette az iratokat.

- Igen, az egyik barátom. – válaszoltam és eléggé feszengve éreztem magam.

- Rendben, majd még benézek. Viszlát! – köszönt el.

- Viszlát!

Nem telt el alig néhány perc és Tommo jött be az ajtón, nagy mosollyal az arcán.

- Szevasz csajszi! – üdvözölt és megölelt, amit természetesen viszonoztam.

- Hey, mi van veled? – kérdeztem nevetve, mert annyira szorított, hogy alig kaptam levegőt.

- Ja, bocs szóljál. – röhögött. – Mehetünk? – nézett bele megnyugtatóan a szemembe. Tudta, jól ismert. Nehéz volt nekem. Gyenge voltam, fiatal vagyok és nem ilyen érdemeltem volna, szerintem.

- Igen. – nyögtem elhalóan.

- Na gyere. – mondta és átkarolt, majd a fejem búbjára nyomott egy puszit. – Add ide, viszem. – kapta ki a kezemből a táskámat és kinyitotta előttem az ajtót.

- Ó, de udvarias valaki. – bólintottam felismerően.

- Ragadt ám valamicske, a répán kívül. – mosolygott le rám.

- Ennek igazán örülök. – mosolyogtam vissza.

- Viszlát! – köszönünk oda kórusban a recepciósnak. Ezen jót nevettünk. Valaki a nevemet kiáltotta.

- Jessica, várjon! – kiáltotta Dr. Stewart.

- Igen? – fordultam meg teljes testemmel és mosolyogva figyeltem a felém igyekvő férfit.

- Csak elszerettem volna búcsúzni, ha már nem volt alkalmunk. – mondta, mikor már előttem állt teljes nagyságban.

- Nagyon köszönök, mindent.

- Ez a munkám, mint már mondtam, viszont kérhetnék, egy magának apró, de nekem óriási szívességet? – nézett rám kételkedően.

- Persze. – mosolyogtam. – Mi lenne az?

- A kis lányom, a maguk bandájának a rajongója és kérhetnék aláírást. – biccentett Loui felé aki éppen az ablakból nézte Kevint.

- Louis! – kopogtattam meg a vállát, mire idekapta a fejét. – Adnál az úrnak egy aláírást?

- Azonnal! – vigyorgott. – Fordulj meg! – bökött felém. Szemforgatva megfordultam, hogy aláírhassa a hátamon a papírt. – Milyen névre? – pillantott fel.

- Nina. – mosolygott büszkén.

- Szép név. – jegyeztem meg halványan mosolyogva.

- Kész is. – egyenesedett fel Tommo, majd én is.

- Köszönöm szépen, tényleg hálás vagyok, a lányom ujjongni fog. – mosolygott és gondosan összehajtogatta a lapot, hogy a zsebébe süllyeszthesse.

- Akkor, további kellemes napot. – mosolyogtam.

- Nektek is. – mosolygott és már el is sietett a műtőbe.

- Na gyere, mielőtt idejön még valaki. – rángatta a karom Loui és már nyitotta előttem az ajtót.

- Elmegyünk kajálni? - kérdeztem, miután Tommo is beszállt a kocsiba.

- A nando’s megfelel az elvárásainak? – szakította el a tekintetét az útról.

- Tökéletes. – vágtam rá és éreztem, hogy meghalok az éhségtől. Nagyon régóta nem ettem már semmit, egyszerűen nem kívántam.

Tommoval megkerestük a kajálda legeldugottabb zugát és ott foglaltunk helyet. Mondanom sem kell, hogy mennyit ettem, talán Amerika évi kajamennyiségét. Na jó, talán nem, de bíztam benne.

- Egyszer versenyezned kellene Niallel. – jegyezte meg fejcsóválva Louis.

- Ül és csendbe van. – szóltam vissza.

- Bocs főnök, többet nem fordul elő! – röhögött, de csak szúrós pillantásokat kapott. – Mehetünk végre? – sóhajtott fel, miután elvittem a tálcámat.

- Igen csak még hozok egy vizet. – mondtam.

- Majd iszol otthon, na gyere. – rángatott kifele.

- Harry legalább otthon van? – kérdeztem durcásan.

- Igen, csak annyi lesz, hogy elköszönsz tőlünk és már mentek is Hazzaékhoz. – ismertette a tervet.

- Utálni fognak. – nyögtem.

- Ne legyél már ilyen buta, imádni fog téged Gemma is, Anneval együtt. – mondta és bíztatóan rám mosolygott.

- Nagyon remélem. – fújtam ki szaggatottan a levegőt.

Otthon tényleg összevoltak pakolva a ruháim, az összes ellett hozva a régi házból. Istenem, mi lesz azzal a házzal? Még apu temetését is meg kell szerveznem. Bárcsak ne nekem kellene.

- Jessica! – ugrott a nyakamba az összes lány, értem ezalatt Lorat, Tarat, Johannat és Daniellet.

- Nem kapok levegőt. – nevettem fel, mert tényleg majd nem megfulladtam.

- Értjük a célzást. – röhögtek és hátrébb léptek.

- És most mi jövünk. – vigyorgott gonoszan Zayn.

- Csak nehogy elrontsam a tökéletes hajad, ami annyira nem is jó. – húztam el a szám. Zayn haja nagyon is jól bevolt lőve.

- Miii?! – csúszott a hangja egy oktávval feljebb. – És ti nem szóltatok?! – akadt ki és a fiúknak címezte a szavait. A mi szépfiúnk el is tűnt a fürdőben.

- 1 pipa. – nevettem fel.

- Ne bánts! – könyörgött Niall. – Neked adom az összes gumicukrom, csak ne tégy ellenem semmit! – kúszott elém a Szöszi térdre borulva, kicsit túljátszva a szerepét.

- Indulhatunk? – lépett be az ajtón Harry, de amint meglátott minket, vissza is csukta azt. Kívülről. – Várj, ez nem az amire gondolok, ugye? – jött be újra.

- Nem, dehogy. – röhögtem. – Egyébként indulhatunk.

- Okés, a kocsiba megvárlak.

Mindenkitől elköszöntem öleléssel, vagy puszival és kaptam egy csomó jókívánságot is.

- Itt vagyok! – pattantam be Hazza nagy fekete autójába és egy szenvedélyes csókkal köszöntöttem, amit nem hinném, hogy nagyon bánt.

Harryvel egész úton beszélgettünk, mindenféléről. Nagyon aranyos volt, hogy aggódott értem.

- Mindjárt ott vagyunk. – pillantott felém.

- Oké. – bólintottam egy aprót.

- Na mi van? – nézett komolyan, de a szeme körül összefutottak a nevetőráncok.

- Mi lesz ha nem szeretnek? – néztem kételkedően Harryre.

- Semmi, ugyanis imádni fognak Téged! Figyelj, ha engem szeretnek, akkor Te már nem leszel gond. – mosolygott.

- Jó, de mi lesz ha mégis? – bizonytalankodtam.

- Ha nem szeretnek, hazajövünk. Oké? – kérdezte, és jól szórakozott rajtam. Aprót bólintottam és az út többi részébe az ablakon kifele bámultam.

- Itt is vagyunk! – állította le a motort és átkocogott a kocsi előtt, majd kinyitotta az én oldalamon levő ajtót. Lassan kikecmeregtem a kocsiból. Egy szép családi ház állt előttem. Annyira nem volt nagy, de nem is mondanám kicsinek. Harry összefűzte ujjainkat és a lábaimat valahogy rávettem a járásra. Az ajtó előtt Hazza adott a fejem búbjára egy puszit és bíztatóan rám mosolygott. Lenyomta a kilincset és máris megpillantottuk a ház belső területeit is.

- Megjöttünk! – ordította Harry.

- Jajj, kisfiam! – szaladt ki a konyhából, egy fekete hajó nő, nagyon szép volt. Össze-vissza ölelgette és puszilgatta Harryt, aki ezt csak mosolyogva tűrte és viszonozta. Gondolom, ő lehet Harry anyukája, Anne. – Te biztos Harry barátnője vagy. – mondta és megszorongatott, először megilletődtem, de hamar visszaöleltem. Nagyon jó érzés volt, amolyan anyai ölelés, amiből nekem nem járt ki. A barátom szomorúan nézett rám, de csak rámosolyogtam.

Hangos lábdobogást lehetett hallani a lépcső felől és egy szőke hajzuhatagot. Lefékezett Harrynél és 1-1 puszit nyomott az arcára és megölelte őt.

- Gemma! – ordította Harry. – Hiányoztál.– mosolygott őszintén.

- Te is nekem, nagyon. Jessica, ugye? – kérdezte.

- Személyesen. – mosolyogtam.

- Annyira örülök neked. – ölelt meg, már meg sem lepődtem a reakcióján. – Egyébként Gemma vagyok, Gemma Styles. – itt a tesójára sandított.

- Gyertek az asztalhoz! – kiáltott ki a konyhából Anne, aki időközben tálalta is az ebédet.

Anne istenien főzött, nagyon finom ebédet készített. A hangulatot, meg csak fokozta az, hogy jó társaságban voltam. Ebéd után átültünk a nappaliba és ott beszélgettünk. Természetesen, nem maradt el Harry cikizése, és kiskori képeket nézegettünk róla, amire természetesen bedurcázott. Gyorsan elrepült az idő, ezért Harryvel már mentünk is zuhanyozni és aludni, fáradtak voltunk.

- Felhoztad már a bőröndjeinket? – csodálkoztam, mert nem volt eszembe, hogy el is ment volna mellőlem.

- Igen, mikor megnézted Gemma szobáját. – mosolygott.

Nos igen, bepillantottam, és Harry szobájában is kicsodálkoztam magam. Nem igazán érdekes, olyan fiús. Kék színű a közepén egy franciaágy van, mellette egy íróasztal, a másik oldalon pedig polcok, szekrények vannak elhelyezve. Azokon képek, emléktárgyak és minden féle dolog.

- Én fürdök először! – stoppoltam le a fürdőt.

- Nem mehetek veled? – kérdezte és bevetette a kiskutya szemeket.

- Hát, nem is tudom. – gondolkoztam el, eddig nem volt barátom és mindig sikerült egyedül lefürödnöm. Most is sikerülne, de Harry a barátom, nem?

- Jess, a barátod vagyok. Nincs mit rejtegetned előlem. – jött közelebb és átkarolta a derekam, így húzott közelebb magához. A szobában már sötétebb volt, ezért nem látta azt, ahogy elöntötte a pír az arcom.

- Ahogy akarod. – mondtam.

Kivettem a pizsamámat és a fogkefémet a táskámból és a fürdőbe mentem. Harry jött utánam és egy törölközőt nyújtott felém.

- Köszönöm! – vettem el és letettem a cuccaimra.

- Na gyere. – húzott magához és lassan bújtatott ki a pólómból. Kicsit ügyetlenkedtem Harry ruháival, de tudta, hogy nem vagyok jártas ilyen téren, ezért türelmes volt. A víz nem volt forró, éppen kellemes volt. Harry gyengéd volt velem, és ezért nagyon hálás vagyok neki.

- Gyönyörű vagy! – suttogta a fülembe. Hátrébb lépett és ajkait enyéimre helyezte, szenvedélyesen csókolt, de mégis óvatosan.

Nem gondoltam volna, hogy egy zuhanyzás lehet ilyen, hogy mondjam romantikus? Ha eszembe jutnak a pillanatok, belepirulok. Nem, nem történt meg és ezért tisztelem őt annyira! Más fiú kihasználta volna, de ő nem tette, ő nem olyan. Kézen fogva mentünk vissza a szobába és  bújtunk be az ágyba.

- Aludj jól! – nyomott Harry a számra egy puszit és magunkra húzta a takarót, átkarolt és így közelebb vont magához.

- Köszönöm! – suttogtam. Válaszul csak egy csókot kaptam és nyugodtan hunytam le a szemeim.

- Szeretlek, most is és szeretni is foglak! – mondta.

- Én is Harry, nagyon. – mondtam és arra aludtam el, hogy a hajamat simogatja. Lehetnék ennél is boldogabb? Nem hinném!