Sziasztok!:) Igyekeztem megírni a következő részt, és remélem tetszeni is fog! Köszönöm az előző poszthoz a 3 kommentet, az 1 felíratkozót és a pipákat is. Ez még nem minden, ott van még a 1920+ oldalmegtekintés, aminek igencsak örülök!:) A következő részt 4 hozzászólás után teszem fel!:) Jó olvasást!:)
Puszi Jess.:)
Ez az 1 hét Harryéknél nagyon hamar eltelt, mondanom sem
kell, milyen jól éreztem magam. De mint mindennek egyszer, ennek is vége
szakad, sajnos. A fiúk már összepakoltak és Hazzanak is bedobálták a cuccait a
bőröndjébe. Ismétlem, bedobálták és nem belerakták!
- Hiányozni fogsz. – szólalt meg Harry és kezét a combomra
csúsztatta.
- Te is nekem. – fordítottam felé a fejem és összekulcsoltam
a kezeinket. Harry, a tettemen felnevetett.
Az egész utat végig beszélgettük, hülyéskedtünk és még
énekeltünk is. Pont véget ért az egyik szám a rádióban, mire Harry felém
fordította a fejét.
- Nagyon jó hangod van. – jegyezte meg és visszavezette
tekintetét az autópályára.
- Hazudsz. – vágtam rá.
- Nem, komolyan mondom. Foglalkoznod kéne vele. – mondta
mosolyogva.
- Majd meglátjuk. – forgattam meg a szemeimet mosolyogva. –
Szeretlek! – mondtam neki, magyarul.
- Mi? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
- Ez? Csak egy kis magyar. – meséltem mosolyogva.
- Magyar? – kérdezte értetlenül.
- Pontosan. – bólintottam.
- Hol tanultad meg a nyelvet? – érdeklődött.
- Nagymamám Magyarországon él, és ő tanította. – regéltem el
neki a „nagy” sztorim.
- Ez esetben, imádlak. – mondta angolul, az utolsó szót
pedig magyarul.
- Te.. te tudsz magyarul? – kérdeztem lesokkolva, fogalmam
sem volt róla, hogy tudja beszélni.
- Csak ezt az egy szót. – nevetett fel.
- Voltál már Magyarországon? – kérdeztem és lehalkítottam a
rádiót.
- Nem, még nem, de nagyon szeretnék. – ismerte be.
- Megoldható lenne. – kacsintottam rá és visszavettem a
hangerőt.
Nem keveredtünk semmi dugóba, ezért hamar haza is értünk. A
többiek már nagyon vártak minket, illetve gondolom.
- Na, hogy ment? – ugrott fel a kanapéról Lora, amint a
nappaliba értünk. Ujjaink össze voltak fűzve, a mosoly pedig levakarhatatlan
volt az arcunkról.
- Ne is mondd, nagyon jól éreztem magam és felszedtem néhány
kilót. – mondtam a végén pedig elröhögtem magam.
- Nem akarlak elkeseríteni, de látszik is. – mondta Tommo
szomorúan. Tényleg dagadt lennék?! – Nyugi már, csak vicceltem, de ha láttad
volna az arcodat. – nevetett Louis és a többiek is becsatlakoztak.
- Teee! – hunyorítottam rá kihívóan.
- Én? – kérdezett vissza kapásból.
- Gyere ide Louis Tomlinson! – üvöltöttem és utána rohantam
a sarkon forduló fiú után, akit a konyhába értem utol és ráugrottam a hátára.
- Bocsánat, sajnálom csak szállj le rólam. – könyörgött.
Mert persze, hogy elhasaltunk, de ez csak neki fájt, én puhára estem.
- Nem! Még egy fél óráig itt fogok rajtad henyélni. – ráztam
meg a fejem és nagy vigyorral néztem rá, mire elvigyorodott.
- Úgy utállak. – nézett rám szúrósan.
- Miért? – pislogtam rá ártatlanul, nagy szemeket meresztve.
- Azért, mert ragályos a mosolyod és, ha te vigyorogsz,
akkor nekem is kell. – mondta szemrehányóan.
- Most ez az én hibám? – kérdeztem hitetlenül.
- Igen. – bólintott egy hatalmasat, és beverte az állát a
földbe.
- Te szerencsétlen. – röhögtem rajta. Betartottam a szavam,
egészen fél óráig ott pihentem rajta.
- Hol vagytok már? – jött be Johanna az ajtón.
- Csak egy kicsit megleckéztettem. - álltam fel mosolyogva.
- Ja, oké. Louis, menj a nappaliba Jess, te pedig segítesz
popcornt csinálni. – utasította.
- Igenis! – tisztelgett Tommo.
Miután a fiú elhagyta a helyiséget előpakoltam az összes
házban lévő pattogatottat és egyenként el is készítettük, összesen 6 tállal
mentünk vissza. Mondanom sem kell, hogy mennyire ki lettem faggatva az elmúlt
hét eseményeiről. Mindent el kellett mesélnem neki szóról-szóra, de nem bántam,
mert így legalább visszajátszottam a fejemben az emlékeket.
A program természetesen filmnézés volt. Nyugodt szívvel
ültem le a kanapéra Tara és Harry közé, mert azt gondoltam(!!), hogy valami
vígjátékot nézünk. Minden reményem szertefoszlott, mikor egy embert feldarabolt
valami izé. Vannak nézeteltéréseink a fiúkkal, az biztos is. Persze, az 5
fiúnak ez tökéletes volt, hogy a kiszemelt lány a karjaiba fusson a félelemtől. Bármennyire is akartam odabújni Harryhez,
szívattam egy kicsit. Láttam, hogy a film közben mindig értetlenül pillantgat
körbe és azt nézi, hogy csak én nem fészkelődtem be az ölébe. Persze a végére,
már Harry húzott oda magához és a fejem búbjára nyomott egy puszit. Bár
mennyire is félelmetes volt, a film, nem is igazán tudom, mert nem arra
figyeltem és a végére be is aludtam. Éreztem, hogy körülöttem mozgolódnak és
valaki a lábaim alá nyúl, másik kezét pedig nyakam alá helyezi és felemel. Nem
igazán érzékeltem, a körülöttem lezajló dolgokat és, annyira nem is izgatott.
Harry próbált óvatosan átöltöztetni, a pizsamámba, de
valljuk be, hogy még mindig szégyenlős vagyok előtte.
- Megoldom egyedül is. – ültem fel az ágyon és magamra
kapkodtam a ruhákat.
- Mért vagy ilyen szégyenlős? – jött közelebb és kezeit
derekam köré fonta, ezzel közelebb vont magához.
- Fogalmam sincs. Nem aranyos, hogy zavarba tudsz hozni? –
emeltem rá kék szemeimet és apró puszit nyomtam a szája sarkába.
- Kaphatok még? – meresztett rám kiskutya szemeket.
- Mire gondolsz? – pillantottam rá. – Talán erre? – egy
gyengéd puszit nyomtam a kulcscsontjára, mire egy férfias morgás hagyta el a
száját. – Vagy erre? – és közelebb hajolva kiszívtam a nyakán egy pontot. –
Netán erre? – kérdeztem és a szájára egy puszit nyomtam, amit egyből
átalakított csókká. Összekulcsoltuk kezünket és úgy sétáltunk az ágyhoz. Hamar
bebújtam a meleget nyújtó takaró alá.
- Mikor indultok holnap? – fúrtam tekintetem a zöld
szempárba.
- Korán reggel, és nem-nem foglak felkelteni. – mondta
határozottan.
- Nem akarsz búcsúcsókot, ugye? – kérdeztem sértődötten.
- Jaj, Jess.. tudod, hogy nem így értettem. – mondta őszintén.
- Tudom én, de akkor is felakarok kelni. – kötöttem ki.
- Hajthatatlan vagy ugye? – sóhajtotta.
- Igen. – mosolyogtam őszintén, és Harry is elvigyorodott.
- Majd felkeltelek, oké? – húzott közelebb magához.
- Igenis! – csúsztam még közelebb hozzá.
Harry a száját enyéimre tapasztotta, ajkai melegek voltak és
gyengén csókolt. Újra és újra beleszeretek a csókjaiba, puszijaiba, mindenébe.
Karjai, amik most körém voltak fonva, mindig biztonságérzetet nyújtottak.
- Aludjunk, jó? – adott a szám sarkába egy puszit.
- Jól van. – mondtam mosolyogva.
Harry halkan énekelni kezdett nekem, mondanom sem kell, hogy
dallamos hangja mennyire álmosító volt. Évekig tudnám hallgatni, megállás
nélkül. Említenem sem kell, hogy milyen hamar eltudtam aludni.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki az arcomat néha-néha
megpuszilja.
- Mmmm, mi az? – nyújtózkodtam.
- Te kérted, hogy keltselek fel. – éreztem a hangján, hogy
mosolyog feledékenységemen.
- Már mész is? – pattantak ki a szemeim.
- Igen. –mondta szomorúan. – Na gyere! – nyújtotta a kezét,
amit el is fogadtam. Összefűztük ujjainkat és úgy sétáltunk le a többiekhez, a
konyhába.
- Halihó! – léptünk be az ajtón.
- De üde és friss valaki ma reggel. – jegyezte meg a Louis
kómás fejjel.
- Van ez így. – nevettem. – Kértek reggelit? – nyitottam ki
a hűtőt.
- Naná! – csillant fel Niall szeme.
Előpakoltam a szükséges dolgokat és mindenkinek készítettem
2-2 pirítóst, kivéve a Szöszinek, mert neki 4-et. A kaja után átvonultunk a
nappaliba és leültünk a kanapéra.
- Kezdjetek el búcsúzkodni, a kocsiban megvárlak titeket. –
trappolt be Paul, majd sarkon is fordult. Mind a 4 fiúnak sok sikert kívántam
és szorosan magamhoz húztam őket.
- Hiányozni fogsz, nagyon! – mondtam Harrynek és védelmező
karjai közé bújtam.
- Te is nekem! – puszilt meg. Óvatosan állam alá csúsztatta
kezét és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. Megcsókolt, megint és
megint, majd utoljára.
- Sziasztok! – ordították a fiúk és már be is csukódott az
ajtó.
- Na most mit csináljunk? – huppantam le a fotelba.
- Valami csajos program? – vetette fel Tara.
- Basszus, nekem mégsem jó. – csaptam a homlokomra. – Van
néhány elintéznivalóm.
- Nekem sem jó. – rázta meg a fejét Dan. – Táncpróbám lesz.
- Akkor, én hazalátogatok. – ismertette a programját
Johanna.
- Ha mindenki, akkor már mi is. – mutatott Lora Tarara és
magára.
- Na, ezt meg is tárgyaltuk. Én megyek készülődni.
Felsiettem a lépcsőn és kiválogattam, valami normális
szettet, ami kényelmes, mert ma sokat fogok járkálni. Összeszedtem a ruháimat
és a fürdőbe vonultam. Most direkt nem akartam sokáig áztatni magam, hiszen úgy
se tudok ellazulni. A gyomromban egy nagy görcs van és nem szándékozik elmúlni.
Kiléptem a kabinból, megtörölköztem felkapkodtam a ruháimat és fogat mostam.
Feltettem a szokásos sminkemet és kiléptem a szobába és egy fekete táskába
összepakoltam a dolgaimat. Felhívtam a segélyszolgálatot és megkérdeztem a
londoni árvaházak címét, összesen 4 db volt, nem is olyan sok.
- Sziasztok lányok! – ordítottam és ki is léptem a hidegbe.
Összébb húztam magamon a dzsekimet, egyáltalán mért nem kabátot vettem fel? Ez is csak én lehetek.
Viszonylag hamar odaértem az első címre, és nagyon
kedvesek,segítőkészek is voltak velem.
- Jó napot! – szólítottam meg az egyik ottani dolgozót.
- Viszont, miben segíthetek? – érdeklődött és mosolyt öltött
hófehér arcára.
- Ez a kislány, maguknál van elhelyezve? – mutattam meg a
kislány képét.
- Nem, nálunk nincsen ehhez hasonló kinézetű lányka. –
mondta és visszanyújtotta a fotót.
- Rendben, köszönöm! További szép napot! – köszöntem el.
- Magának is! – mondta és sarkon fordult.
A következő helyen is kedvesek voltak, ámbár kiábrándítóak
is egyben. Sehol egy hasonló kinézetű lány. A 3. helyen volt valamicske
reményem, ami talán beigazolódni látszott.
- Elnézést! Van itt egy ilyen kislány? – mutattam meg a
képet.
- Jöjjön, nézze meg ön. – intett és elindult, majd benyitott
az ajtón. Egy nagy szobába értünk, ahol sok-sok kisebb, nagyobb lány volt.
Mindenkinek volt saját ágya, aminek a végében egy kis szekrény volt, gondolom
odatették bele a holmijaikat.
- Hol van Aurora? – kérdezte hangosan a nő, Amanda – a
névjegytáblája szerint. A teremben hirtelen csönd lett és az egyik magasabb
lány mögül előlépett egy kicsi szőkés barnás hajú.
- Igen? – kérdezte félénken. Amanda leguggolt és széttárta a
karajit.
- Gyere ide! – mondta mosolyogva. Nem sokáig tétovázott,
azonnal a karjaiba futott és alig lehetett észrevenni aprócska testét az ölelő
kezek között. Amanda lassan állt fel és mutatta meg a kislányt. Nagyon aranyos
volt és gyönyörű. Szép arca volt, kék szemekkel. Váll alá érő haja volt, az
egész kislány olyan természetes volt.
- Szervusz Aurora! – hajoltam lentebb és mosolyogva
figyeltem a k Nagyon aranyos íriszei csillogtak.
- Szija! – mondta édes hangon, még selypített egy kicsit.
- Én Jessica vagyok, Jessica Parker, de csak Jessnek szoktak
hívni. – mondtam és felé nyújtottam a mutató és a középső ujjam.
- Én Aujoja. – mondta és apró kezei közé vette ujjaim és
megrázta azokat. Nagyon cuki volt, maga a kislány, de hozzá az, hogy selypített
és még az illemről is tudott valamicskét, nagyon szimpatikus volt.
- Kimehetnénk innen? – pillantottam Amandara.
- Igen, jöjjön. – mondta és elindult az ajtó fele.
- Átvehetem? – kérdeztem félénken.
- Igen, tessék. – tette le a földre. Megfogtam apró
kezecskéjét, annyira szorította az ujjaim, mintha csak az élete múlna rajta.
- Na gyere. – mondtam mosolyogva a lenti emberkének címezve
a szavaim, válaszul csak egy nagy bólintást kaptam.
- Megkérdezhetném, hogy pontosan miért is jött? – kérdezte
Amanda, amint beértünk az irodába és helyet is foglaltunk.
- Tudja, a szüleim meghaltak és már senkim sincs, csak a
barátaim, és nagyon úgy tűnik ,hogy ez a kis lány itt a testvérem. – összegeztem
tömören és megemeltem Aurora kezét.
- Örökbe szeretné fogadni? – érdeklődött és mosolyogva nézte
a kislányt.
- Igen, megfordult a fejembe. Csak az a baj, hogy nem vagyok
biztos, hogy tényleg a húgom-e.
- Máris megnézem. – néhányat kattintott a gépen, majd
felnézett. – A kislányt, még pár hónaposan hagyták itt a bejárat előtt, egy
pokrócba bugyolálva, szinte semmit nem tudunk róla, csak azt, hogy a neve
Aurora.
- Azt nem tudja, hogy milyen Aurora? – kérdeztem az alsó
ajkamat harapdálva.
- Egy pillanat. – előhúzta a fiókot és pár másodperc múlva
egy kis cetlit tolt elém. – Ez volt rátűzve a takaróra.
A lapon egy hölgy kacifántos kézírása volt, megismertem,
kicsi voltam mikor elvesztettem, de mindenhol felismerném az ő írását. Anyáét.
- Ez az édesanyám kézírása. – suttogtam. – Akkor most ő a
testvérem? – kérdeztem elképedve.
- Minden jel arra mutat. – bólintott Amanda.
- Istenkém, de örülök. – ugrottam fel és felkaptam Aurorát.
– Na mi van hugicám? – kérdeztem és egy cuppanós puszit nyomtam puha arcára. –
Mennyi idő lenne az örökbefogadás? – ültem vissza az ölembe Aurorával.
- Általában olyan 3-5 nap szokott lenni. – mosolygott.
Aurora pedig édesen felkacagott, mert megcsikiztem.
- Nagyon szépen köszönöm. – pillantottam hálásan Amanda
felé.
- Ugyan, ez a dolgom. Megtalálni minden gyermek családját.
- Nekem viszont most mennem kell. Holnap mindenképpen
benézek. – ígértem meg. Visszamentünk az előcsarnokba és leguggoltam Aurorához.
– Figyelj, most már haza kell mennem. De mit szólnál, ha holnap bejönnék
meglátogatni? – kérdeztem mosolyogva.
- Jóóó! – kezdett el ugrálni és a nyakamba ugrott.
- Szia Aurora! – adtam egy hosszú puszit az arcára.
- Szija Jess! – mondta aranyosan.
Ugyanazon az útvonalon mentem vissza haza és egész végig a
kislányon kattogott az agyam, te jó ég! Harryt még meg sem kérdeztem.
Mindenesetre, keresnem kell munkahelyt és még az iskolát is meg kell kérdeznem…
meg ott van.. apa temetése is.
Az utóbbi időben, már nem is érzem azt, mintha valaki követne,
figyelne és emiatt nyugodtabb is vagyok. A hogy kiszálltam a metróról összehúztam
a dzsekim és úgy mentem hazáig. Otthonról leléptek a csajok, így gyedül voltam,
ami felettébb jó volt. Nem lett volna erőm nekik elmesélni, ezt a dolgot. Ledobáltam
a cuccaimat és egyenesen a fürdőbe mentem, a zuhany most nagyon jól esett. Sikerült
ellazítanom az izmaim és kitisztítani a fejem. Magam köré csavartam a törölközőt,
kivettem egy melegítő alsómat és Harrytől egy pólót. Férfias illata bódítóan hatott
rám. Bezuhantam az ágyba és próbáltam elaludni, de rájöttem, hogy Őt semmi nem helyettesítheti.
Se egy póló, se egy illat, se semmi. Lassan, óvatosan jött az álom a szememre, és
átadtam magam a képzeletnek.
.png)
