11.rész

Sziasztok!:) Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de kicsit szomorú vagyok így hogy alig tudjuk összehozni a 4 kommentet. Nincs meg az egésznek a varázsa, mint az elején. Most nem arra célzok, hogy abbahagyom, de én makacs vagyok és ragaszkodom ahhoz amit írok! Emelem, 5 hozzászólást összetudtok hozni? Remélhetőleg igen.:) Egyébként köszönöm az 2380+ oldalmegtekintést és a 9 feliratkozót!:) Ez most rövidebb rész lett, sajnálom!:( Jó olvasást!:)

Xx, Jessi.:)

Furcsa egy dolog ez. Van a fejedben egy zug, ahova elrejted azokat a dolgokat, amiktől félsz. Sok ember teszi ezt, és ez nem jó. Igazából, ebbe én is beletartozok. Félek szembenézni,szembesülni a dolgokkal, ezért a könnyebb utat választom. Mindenkinek eljön az életében az a pont, mikor el kell döntenie, hogy mit szeretne. És ha kapsz egy-két pofont az élettől, nos azt viselned kell.

Féltem, rettegtem Harry reakciójától Aurora iránt, elvégre lassan, mégis csak náluk lakok –tudat alatt költöztem ide-. Biztos vagyok benne, hogy a barátaim megértőek lennének, de Harry? Ha nem érti meg a helyzetem, abba én belehalnék! Nélküle egy senki vagyok.

- Föld hívja Jessicát – lengette meg a szemem előtt a kezét Lora.

- Tessék? Mit mondtál? - eszméltem fel a nagy gondolkodásomból és zavarodva néztem Lorára.

- Akkor elmondom utoljára – sóhajtott fel. – Szerintem beszélj Harryvel mielőtt Aurora végleg ideköltözne. Érted? – mondta lassan, mintha fogyatékos lennék, a végére pedig várakozóan nézett rám.

- Nem vagyok agyi sérült, csupán elbambultam, oké? – néztem rá és a végére hitetlenül felröhögtem. Lora arcvonásai is ellazultak és elkezdett röhögni, de annyira, hogy a végén a földön fetrengett. Már visított a röhögéstől és minden próbálkozásom hiába való volt, hogy lecsitítsam.

- Nem lehetne halkabban? – jött le botladozva az emeletről Johanna Tara társaságában.

- Bocsi – tornázta magát ülésbe Lora.

- Semmi baj, csak adjatok valamit, iszonyúan hasogat a fejem – mondta Tara. Besiettem a  konyhába és a pirulákat egy pohár vízzel együtt vittem vissza a 2 lánynak.

- Tessék – nyomtam a kezükbe. 10 másodperc sem volt, de már vissza is kaptam a kiürített poharakat.

Rájöttetek, gondolom, hogy a lányok bulizni voltak én figyeltem rájuk, Lora pedig kivételesen alig ivott valamit, emiatt ő nem is volt másnapos, viszont a többiek annál inkább. A mosogatóba helyeztem a szennyest és vissza is mentem, ezúttal már a nappalit céloztam meg, mert onnan szűrődött ki a csevegés hangja.

A lányokkal nagyon sokat töltöttem az elmúlt napokban, ezzel bepótoltuk azt az 1 hetet amit külön töltöttünk. Sok jó tanácsot kaptam Aurorával kapcsolatban és mindegyikőjük mellettem állt. Ha nekünk mennünk kell, akkor azt mondták a Johannáék, hogy ők is velem tartanak és senki nem érdekli őket.

- Nagyon aranyosak vagytok! – öleltem magamhoz őket, ezzel kialakítva egy csoportos ölelést.

- Mi is! – nevettek fel őszintén.

Óvatosan bontakoztam ki az ölelésünkből és csillogó szemmel néztem végig mindegyikőjükön. Emlékszem, hogy régen rosszba voltam Taraval. Akkor éltem a „mindenkivel bunkó vagyok” korszakomat, és hát pórul is jártam vele. Legjobb barátnőm volt, de aztán jött El és Tarat megbántottam. És sikerült visszanyernem a bizalmát, aminek csak örülni tudok, mert imádnivaló lány. Lehet vele komolyabban is beszélni, viccelődni és ha tud segít is. Összefoglalva imádom Őt!

Tekintetem továbbsiklott Lorara, boldogságot tükröző kék szemeivel mosolyogva figyelt minket. Valószínűleg ő is azt gondolta, amit én. Őt is egyszerűen, imádom. Szeretem a hülye,néha buta fejét.

Johanna.. na igen. Kedves, aranyos, hülye és perverz. Nem tudom, hogy pontosan mi van közte és Zayn között, de nagyon remélem, hogy hamar együtt lesznek. Szerintem aranyosak lennének együtt.

- Lemaradtam valamiről? – rontott be a nappaliba Danielle zihálva.

- Nem, még nem – nyitotta fel mosolyogva Lora a laptopot. A fiúkkal gondoltam egy közös skypeolást. Már régen láttuk őket és hiányzott a hülyeségük.

Mit ne mondjak, alkottak, mint mindig. Hülyültek és csak zúdították a friss élményeket. Képeket is küldték, mint például, hogy Louist leöntik a színpadon. Megmutatták a lakosztályukat és felőlünk is kérdezgettek. Mi nem voltunk annyira felpörögve, mint ők és nem is tudom megérteni, hogy honnan van ennyi energiájuk.

Niall beszéde alatt 2 ember is bealudt, Johanna és Tara. Nem hiszitek el, hogy miről beszélt! Az ottani kajákról.

- Ömm, Niall kimennétek a szobából? Muszáj lenne beszélnem Harryvel – szakítottam félbe Niall lelkes élménybeszámolóját, ami még mindig nem keltette fel az érdeklődésem.

- Jól van, tessék – nyomta Harry kezébe durcásan a laptopot és libasorban kivonultak. Eltátogtam Lora és Danielle felé egy bocsit, majd el is tűntem a lépcsőhöz vezető folyosón.

- Baj van? – kérdezte Harry, amint beértem a szobámba és letelepedtem az ágyra.

- Van, illetve nincs vagyis nem tudom – össze-vissza beszéltem. Már annyiszor elterveztem, hogy hogyan fogom elmondani Harrynek, de ez így most nehezebb.

- Nyugi, akármi is történik kiállok melletted – mosolygott zavarodottságomon. És innentől mindent elmeséltem neki, egészen a kómától az elmúlt hetekig. Leginkább Aurorát próbáltam a mesém legfontosabb szereplőjének beállítani, és azt hiszem sikerült is. Göndöröm az egész mondandóm alatt összeráncolt szemöldökkel figyelt, vagyis a monitort. Volt, hogy hitetlenkedett, de nem szakított félbe. Nem volt ajkain az a csábos mosoly, vagy a kisfiús, amiket annyira imádok. Göndör hajába néha-néha beletúrt és hagyta, hogy az szétmeredezzen.

Egész végig lenéztem talán felpillantottam egy röpke másodperc erejéig. Azon kívül pedig csak mondtam és dőlt belőlem a szó.

- Ezt eddig mért nem mondtad el? – pattant fel hirtelen.

- Kérlek érts meg engem is – mentem át könyörgőbe.

- Próbálom, oké? De nem olyan könnyű, te is megérthetnél engem – válaszolta felemelt hangnemben. Soha nem beszélt velem így. Megijedtem. Megijesztett a hirtelen reakciója és az, hogy nem fogta fel a helyzetem. Nem tudta min mentem keresztül. Sós könnyekkel lett tele a szemem és onnan kibuggyanva szánkáztak le arcomon.
- Mért nem tudsz megérteni? Csak ezt az apró dolgot kérem tőled - próbáltam titkolni a mély csalódásom, de nem volt nehéz.
- És te engem? Jó, tudod mit? Hagyjuk az egészet - fordította a kamera felé a fejét és, mintha lassított felvétel lenne, úgy bontotta a videóhívást.

Szomorúan tettem le a gépet az asztalra és onnan a fürdőbe mentem. Kihámoztam magam ruháimból és a forró zuhany alá álltam. Nekidőltem a hideg csempének és ahogy ismétlődtek Harry szavai a fejemben úgy ereszkedtem egyre lentebb. Könnycseppek milliói folytak le az arcomon és vegyültek el a vízben. Szerintem már mondtam, hogy a víztől ellazul testem minden porcikája, de nem mindig. Ez is egy ilyen alkalom. Kezeimet kétségbeesetten fontam térdeim köré, míg homlokom alkaromon pihentettem.

Én teljesen megértem Harryt, amiért szomorú és csalódott, hogy nem mondtam  ezt el neki. De ő is tisztában lehetne az én helyzetemmel. Holnap lesz, hogy Aurorát el kell hoznom az árvaházból, véglegesen! Nem tudom, hogy Harold mit gondol, de muszáj meghoznom a döntést, azt amit én egyáltalán nem akartam. Az lesz a legjobb, ha visszaköltözöm! Arra a helyre, ahol felnőttem és ahova egyben rossz emlékek is kötnek. Legalább ott lesz velem a testvérem. Istenem, milyen furcsa kimondani ezt a szót. Mindig is szerettem volna egy kis tesót, de nem adatott meg és láss csodát mégis.

Felkászálódtam a földről és talán túl gyorsan is, mert hirtelen megszédültem. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a falon, másikkal a zuhanyzóba kapaszkodtam. Szorosan behunytam szemeim, amiből már nem buggyant ki könny és vártam, hogy elmúljon az érzés. Gyomrom bukfencet hányt párszor, már azt hittem, kidobom a taccsot, de semmi szükség nem volt rá, hisz el is múlt. Biztosan csak a kimerültség tehette és az is közrejátszott, hogy ma semmit sem ettem.

Az ágyam, most még nagyobbnak tűnt, mint az elmúlt napokban. Alig foglaltam be rajta egy kisebb részt. Harry egyik pólója és boxere volt rajtam. Nem helyes, tudom, ezzel csak még jobban a hiány érzetet keltem magamban. Mégis valaminek kell lennie tőle, kötelességemnek érzem! Magzatpózba helyezkedtem és amennyire csak tudtam magamhoz húztam lábaimat. Megint könnyek mardosták a szemem, míg keserves zokogásban nem törtem ki. Itt hagyott, pedig azt mondta mindig mellettem lesz és vigyázni fog rám! Én azt hittem, komolyan gondolja. Annyira próbálta bebizonyítani, hogy ő más, mint amit a szennylapok írnak, vagy mégsem.Hajnal tájban sikerült magam álomba sírni. Keserves éjszakám volt, forgolódtam, hol sírtam és volt, mikor kiszáradtak a könnycsatornáim. Nyúzottan ébredtem fel reggel 7-kor, és még csak nem is így terveztem el. Képzeletben Harry örülni fog Aurorának, dél előtt felkelek valamikor, olyan kipihent leszek, mint még sose és minden klappolni fog. Csak sajnos ez nem a valóság.

Sóhajtva rúgtam le magamról a takarót és kedvtelenül bújtam bele a mamuszomba, onnan meg a fürdőbe csoszogtam. Nem is néztem bele a tükörbe, úgy is tudtam, hogy csak egy roncsot látnék. Lehajítottam Harry ruháit és a zuhany alá álltam. Elvégeztem fontosabb teendőimet és magam köré csavartam egy törölközőt, majd a szekrény elé állva jöhetett a vacillálós rész. Mit is vegyek fel? Közömbösen húzogattam a vállfákat, amiken csak átsiklott a tekintetem. Egy farmert választottam egy hozzápasszoló pulóverrel, visszamentem a fürdőbe és felkapkodtam a behozott ruhákat. Félve a tükör elé léptem, de nem gondoltam, hogy a látván ennyire szörnyű lesz.

A szemem alatt sötét karikák húzódtak, arcom sápadt volt és gyűrött. Szuper, elehet ennél rosszabb?! Fogat mostam és ügyes technikával eltüntettem a kialvatlanságra utaló jeleket.

 Lesiettem a lépcsőn, bedobtam a táskámba egy almát, felhúztam a conversem és a kabátom, majd útnak indultam. Megnéztem a telefonom, de se egy hívás, vagy SMS Tőle. A metróhoz siettem és még éppen betudtam ugrani a záródó ajtón.

- Köszönöm! – pillantottam fel a nálam jóval magasabb srácra.

- Igazán nincs mit! – bólintott mosolyogva.

Az 5.megállónál le is szálltam és már csak a 10 perces séta volt hátra.

- Jó napot! – köszöntem az árvaházba belépve, az egyik ott dolgozónak. – Tudna nekem segíteni? Az igazgatónőt keresem – vettem fel hamis mosolyom.

- Az irodájában van – tájékoztatott fel sem nézve az iratokból.

Meg sem köszöntem a segítséget, hisz úgysem válaszolna nekem. Kopogás után, egy halk gyere beljebb ordítást hallottam és az engedélyem megvolt, hogy beléphessek.

- Á, Jessica – egyenesedett fel Amanda a legalsó fióktól. – Már vártalak – erőltetett mosolyt az arcára. – 1 perc és hozom Aurorát.

- Rendben.

-Szija Jessi! – futott be az ajtón Aurora és apró kezeivel az ölebe próbált mászni.

- Gyere Nagylány – mondtam mosolyogva és felkaptam az ölembe. – Na, hogy vagy?

- Nagyon jól, ma haza megyünk? – kérdezte és mocorogni kezdett.

- Igen, nagyon úgy tűnik – bólintottam aranyosságán.

- Juj, de jó! – kezdett el tapsikolni.

1 óra elteltével mosolyogva léptünk ki az ajtón, hisz minden elvolt intézve és Aurora hivatalosan is velem fog élni. Aranyos volt nagyon, ahogy figyelt arra amit mondok és kíváncsian figyelte a dolgokat.

- Mit szeretnél csinálni? – érdeklődtem, mikor beléptünk a házba.

- Köjül nézhetek? – kérdezte selypítve, és kék szemeivel figyelt.

- Persze, ha szeretnél, csak el ne tévedj – figyelmeztettem mosolyogva.

Gyorsan kibújt a cipőjéből és már el is szaladt, ha jól láttam a lépcső irányába. A konyhába mentem, ahol a hűtőn egy cetli állt, Tara szép írásával.

„ Hazaugrunk a szüleinkhez egy kisebb látogatás erejéig. Estére itthon leszünk!

Xx, LányokJ”

Tehát ők is leléptek, hát jól van. Kinyitottam a hűtőt és megnéztem annak tartalmát, lassan majd el is kell menni bevásárolni. Nem volt kedvem nehéz kaját csinálni, ezért csak egy gyors spagettit dobtam össze, ami remélhetőleg Aurorának is ízleni fog. Háromnegyed óra elteltével tálaltam a gőzölgő kaját és felordítottam húgomnak is.

- Aurora, gyere enni! – kiáltottam, de válasz sehonnan sem jött. Felslattyogtam a lépcsőn és szinte minden szobába benyitottam, már csak a miénk volt hátra. A kislány háttal ült nekem és az ablakból nézelődött. – Aurora, kész az ebéd – szólítottam meg lágy hangon.

Lassan fordította felém a fejét és igazította ki rakoncátlan tincseit, amik kicsúsztak a hajgumi szorításából.

- Ez az illat – szippantott egy picit a levegőből. – Ilyet viszejt apu is – mondta és voltak szavak amiket ki is tudott ejteni. De nem ez fogott meg, hanem amit mondott. Harry parfümje tényleg megegyezik apáéval, de akkor Aurora nekem az édestestvérem? Én ezt nem értem.. Ráadásul, egy ekkora kislány emlékszik rá.  Istenem, Harry, mi lehet veled? Mért nem bombázol az SMS-eiddel? Mért nem hívogatsz engem óránként?

Szeretsz még egyáltalán?

10.rész

Sziasztok!:) Igyekeztem megírni a következő részt, és remélem tetszeni is fog! Köszönöm az előző poszthoz a 3 kommentet, az 1 felíratkozót és a pipákat is. Ez még nem minden, ott van még a 1920+ oldalmegtekintés, aminek igencsak örülök!:) A következő részt 4 hozzászólás után teszem fel!:) Jó olvasást!:)

Puszi Jess.:)

Ez az 1 hét Harryéknél nagyon hamar eltelt, mondanom sem kell, milyen jól éreztem magam. De mint mindennek egyszer, ennek is vége szakad, sajnos. A fiúk már összepakoltak és Hazzanak is bedobálták a cuccait a bőröndjébe. Ismétlem, bedobálták és nem belerakták!

- Hiányozni fogsz. – szólalt meg Harry és kezét a combomra csúsztatta.

- Te is nekem. – fordítottam felé a fejem és összekulcsoltam a kezeinket. Harry, a tettemen felnevetett.

Az egész utat végig beszélgettük, hülyéskedtünk és még énekeltünk is. Pont véget ért az egyik szám a rádióban, mire Harry felém fordította a fejét.

- Nagyon jó hangod van. – jegyezte meg és visszavezette tekintetét az autópályára.

- Hazudsz. – vágtam rá.

- Nem, komolyan mondom. Foglalkoznod kéne vele. – mondta mosolyogva.

- Majd meglátjuk. – forgattam meg a szemeimet mosolyogva. – Szeretlek! – mondtam neki, magyarul.

- Mi? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

- Ez? Csak egy kis magyar. – meséltem mosolyogva.

- Magyar? – kérdezte értetlenül.

- Pontosan. – bólintottam.

- Hol tanultad meg a nyelvet? – érdeklődött.

- Nagymamám Magyarországon él, és ő tanította. – regéltem el neki a „nagy” sztorim.

- Ez esetben, imádlak. – mondta angolul, az utolsó szót pedig magyarul.

- Te.. te tudsz magyarul? – kérdeztem lesokkolva, fogalmam sem volt róla, hogy tudja beszélni.

- Csak ezt az egy szót. – nevetett fel.

- Voltál már Magyarországon? – kérdeztem és lehalkítottam a rádiót.

- Nem, még nem, de nagyon szeretnék. – ismerte be.

- Megoldható lenne. – kacsintottam rá és visszavettem a hangerőt.

Nem keveredtünk semmi dugóba, ezért hamar haza is értünk. A többiek már nagyon vártak minket, illetve gondolom.

- Na, hogy ment? – ugrott fel a kanapéról Lora, amint a nappaliba értünk. Ujjaink össze voltak fűzve, a mosoly pedig levakarhatatlan volt az arcunkról.

- Ne is mondd, nagyon jól éreztem magam és felszedtem néhány kilót. – mondtam a végén pedig elröhögtem magam.

- Nem akarlak elkeseríteni, de látszik is. – mondta Tommo szomorúan. Tényleg dagadt lennék?! – Nyugi már, csak vicceltem, de ha láttad volna az arcodat. – nevetett Louis és a többiek is becsatlakoztak.

- Teee! – hunyorítottam rá kihívóan.

- Én? – kérdezett vissza kapásból.

- Gyere ide Louis Tomlinson! – üvöltöttem és utána rohantam a sarkon forduló fiú után, akit a konyhába értem utol és ráugrottam a hátára.

- Bocsánat, sajnálom csak szállj le rólam. – könyörgött. Mert persze, hogy elhasaltunk, de ez csak neki fájt, én puhára estem.

- Nem! Még egy fél óráig itt fogok rajtad henyélni. – ráztam meg a fejem és nagy vigyorral néztem rá, mire elvigyorodott.

- Úgy utállak. – nézett rám szúrósan.

- Miért? – pislogtam rá ártatlanul, nagy szemeket meresztve.

- Azért, mert ragályos a mosolyod és, ha te vigyorogsz, akkor nekem is kell. – mondta szemrehányóan.

- Most ez az én hibám? – kérdeztem hitetlenül.

- Igen. – bólintott egy hatalmasat, és beverte az állát a földbe.

- Te szerencsétlen. – röhögtem rajta. Betartottam a szavam, egészen fél óráig ott pihentem rajta.

- Hol vagytok már? – jött be Johanna az ajtón.

- Csak egy kicsit megleckéztettem. - álltam fel mosolyogva.

- Ja, oké. Louis, menj a nappaliba Jess, te pedig segítesz popcornt csinálni. – utasította.

- Igenis! – tisztelgett Tommo.

Miután a fiú elhagyta a helyiséget előpakoltam az összes házban lévő pattogatottat és egyenként el is készítettük, összesen 6 tállal mentünk vissza. Mondanom sem kell, hogy mennyire ki lettem faggatva az elmúlt hét eseményeiről. Mindent el kellett mesélnem neki szóról-szóra, de nem bántam, mert így legalább visszajátszottam a fejemben az emlékeket.

A program természetesen filmnézés volt. Nyugodt szívvel ültem le a kanapéra Tara és Harry közé, mert azt gondoltam(!!), hogy valami vígjátékot nézünk. Minden reményem szertefoszlott, mikor egy embert feldarabolt valami izé. Vannak nézeteltéréseink a fiúkkal, az biztos is. Persze, az 5 fiúnak ez tökéletes volt, hogy a kiszemelt lány a karjaiba fusson a félelemtől.  Bármennyire is akartam odabújni Harryhez, szívattam egy kicsit. Láttam, hogy a film közben mindig értetlenül pillantgat körbe és azt nézi, hogy csak én nem fészkelődtem be az ölébe. Persze a végére, már Harry húzott oda magához és a fejem búbjára nyomott egy puszit. Bár mennyire is félelmetes volt, a film, nem is igazán tudom, mert nem arra figyeltem és a végére be is aludtam. Éreztem, hogy körülöttem mozgolódnak és valaki a lábaim alá nyúl, másik kezét pedig nyakam alá helyezi és felemel. Nem igazán érzékeltem, a körülöttem lezajló dolgokat és, annyira nem is izgatott.

Harry próbált óvatosan átöltöztetni, a pizsamámba, de valljuk be, hogy még mindig szégyenlős vagyok előtte.

- Megoldom egyedül is. – ültem fel az ágyon és magamra kapkodtam a ruhákat.

- Mért vagy ilyen szégyenlős? – jött közelebb és kezeit derekam köré fonta, ezzel közelebb vont magához.

- Fogalmam sincs. Nem aranyos, hogy zavarba tudsz hozni? – emeltem rá kék szemeimet és apró puszit nyomtam a szája sarkába.

- Kaphatok még? – meresztett rám kiskutya szemeket.

- Mire gondolsz? – pillantottam rá. – Talán erre? – egy gyengéd puszit nyomtam a kulcscsontjára, mire egy férfias morgás hagyta el a száját. – Vagy erre? – és közelebb hajolva kiszívtam a nyakán egy pontot. – Netán erre? – kérdeztem és a szájára egy puszit nyomtam, amit egyből átalakított csókká. Összekulcsoltuk kezünket és úgy sétáltunk az ágyhoz. Hamar bebújtam a meleget nyújtó takaró alá.

- Mikor indultok holnap? – fúrtam tekintetem a zöld szempárba.

- Korán reggel, és nem-nem foglak felkelteni. – mondta határozottan.

- Nem akarsz búcsúcsókot, ugye? – kérdeztem sértődötten.

- Jaj, Jess.. tudod, hogy nem így értettem. – mondta őszintén.

- Tudom én, de akkor is felakarok kelni. – kötöttem ki.

- Hajthatatlan vagy ugye? – sóhajtotta.

- Igen. – mosolyogtam őszintén, és Harry is elvigyorodott.

- Majd felkeltelek, oké? – húzott közelebb magához.

- Igenis! – csúsztam még közelebb hozzá.

Harry a száját enyéimre tapasztotta, ajkai melegek voltak és gyengén csókolt. Újra és újra beleszeretek a csókjaiba, puszijaiba, mindenébe. Karjai, amik most körém voltak fonva, mindig biztonságérzetet nyújtottak.

- Aludjunk, jó? – adott a szám sarkába egy puszit.

- Jól van. – mondtam mosolyogva.

Harry halkan énekelni kezdett nekem, mondanom sem kell, hogy dallamos hangja mennyire álmosító volt. Évekig tudnám hallgatni, megállás nélkül. Említenem sem kell, hogy milyen hamar eltudtam aludni.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki az arcomat néha-néha megpuszilja.

- Mmmm, mi az? – nyújtózkodtam.

- Te kérted, hogy keltselek fel. – éreztem a hangján, hogy mosolyog feledékenységemen.

- Már mész is? – pattantak ki a szemeim.

- Igen. –mondta szomorúan. – Na gyere! – nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam. Összefűztük ujjainkat és úgy sétáltunk le a többiekhez, a konyhába.

- Halihó! – léptünk be az ajtón.

- De üde és friss valaki ma reggel. – jegyezte meg a Louis kómás fejjel.

- Van ez így. – nevettem. – Kértek reggelit? – nyitottam ki a hűtőt.

- Naná! – csillant fel Niall szeme.

Előpakoltam a szükséges dolgokat és mindenkinek készítettem 2-2 pirítóst, kivéve a Szöszinek, mert neki 4-et. A kaja után átvonultunk a nappaliba és leültünk a kanapéra.

- Kezdjetek el búcsúzkodni, a kocsiban megvárlak titeket. – trappolt be Paul, majd sarkon is fordult. Mind a 4 fiúnak sok sikert kívántam és szorosan magamhoz húztam őket.

- Hiányozni fogsz, nagyon! – mondtam Harrynek és védelmező karjai közé bújtam.

- Te is nekem! – puszilt meg. Óvatosan állam alá csúsztatta kezét és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. Megcsókolt, megint és megint, majd utoljára.

- Sziasztok! – ordították a fiúk és már be is csukódott az ajtó.

- Na most mit csináljunk? – huppantam le a fotelba.

- Valami csajos program? – vetette fel Tara.

- Basszus, nekem mégsem jó. – csaptam a homlokomra. – Van néhány elintéznivalóm.

- Nekem sem jó. – rázta meg a fejét Dan. – Táncpróbám lesz.

- Akkor, én hazalátogatok. – ismertette a programját Johanna.

- Ha mindenki, akkor már mi is. – mutatott Lora Tarara és magára.

- Na, ezt meg is tárgyaltuk. Én megyek készülődni.

Felsiettem a lépcsőn és kiválogattam, valami normális szettet, ami kényelmes, mert ma sokat fogok járkálni. Összeszedtem a ruháimat és a fürdőbe vonultam. Most direkt nem akartam sokáig áztatni magam, hiszen úgy se tudok ellazulni. A gyomromban egy nagy görcs van és nem szándékozik elmúlni. Kiléptem a kabinból, megtörölköztem felkapkodtam a ruháimat és fogat mostam. Feltettem a szokásos sminkemet és kiléptem a szobába és egy fekete táskába összepakoltam a dolgaimat. Felhívtam a segélyszolgálatot és megkérdeztem a londoni árvaházak címét, összesen 4 db volt, nem is olyan sok.

- Sziasztok lányok! – ordítottam és ki is léptem a hidegbe. Összébb húztam magamon a dzsekimet, egyáltalán mért nem kabátot vettem fel?  Ez is csak én lehetek.

Viszonylag hamar odaértem az első címre, és nagyon kedvesek,segítőkészek is voltak velem.

- Jó napot! – szólítottam meg az egyik ottani dolgozót.

- Viszont, miben segíthetek? – érdeklődött és mosolyt öltött hófehér arcára.

- Ez a kislány, maguknál van elhelyezve? – mutattam meg a kislány képét.

- Nem, nálunk nincsen ehhez hasonló kinézetű lányka. – mondta és visszanyújtotta a fotót.

- Rendben, köszönöm! További szép napot! – köszöntem el.

- Magának is! – mondta és sarkon fordult.

A következő helyen is kedvesek voltak, ámbár kiábrándítóak is egyben. Sehol egy hasonló kinézetű lány. A 3. helyen volt valamicske reményem, ami talán beigazolódni látszott.

- Elnézést! Van itt egy ilyen kislány? – mutattam meg a képet.

- Jöjjön, nézze meg ön. – intett és elindult, majd benyitott az ajtón. Egy nagy szobába értünk, ahol sok-sok kisebb, nagyobb lány volt. Mindenkinek volt saját ágya, aminek a végében egy kis szekrény volt, gondolom odatették bele a holmijaikat.

- Hol van Aurora? – kérdezte hangosan a nő, Amanda – a névjegytáblája szerint. A teremben hirtelen csönd lett és az egyik magasabb lány mögül előlépett egy kicsi szőkés barnás hajú.

- Igen? – kérdezte félénken. Amanda leguggolt és széttárta a karajit.

- Gyere ide! – mondta mosolyogva. Nem sokáig tétovázott, azonnal a karjaiba futott és alig lehetett észrevenni aprócska testét az ölelő kezek között. Amanda lassan állt fel és mutatta meg a kislányt. Nagyon aranyos volt és gyönyörű. Szép arca volt, kék szemekkel. Váll alá érő haja volt, az egész kislány olyan természetes volt.

- Szervusz Aurora! – hajoltam lentebb és mosolyogva figyeltem a k Nagyon aranyos íriszei csillogtak.

- Szija! – mondta édes hangon, még selypített egy kicsit.

- Én Jessica vagyok, Jessica Parker, de csak Jessnek szoktak hívni. – mondtam és felé nyújtottam a mutató és a középső ujjam.

- Én Aujoja. – mondta és apró kezei közé vette ujjaim és megrázta azokat. Nagyon cuki volt, maga a kislány, de hozzá az, hogy selypített és még az illemről is tudott valamicskét, nagyon szimpatikus volt.

- Kimehetnénk innen? – pillantottam Amandara.

- Igen, jöjjön. – mondta és elindult az ajtó fele.

- Átvehetem? – kérdeztem félénken.

- Igen, tessék. – tette le a földre. Megfogtam apró kezecskéjét, annyira szorította az ujjaim, mintha csak az élete múlna rajta.

- Na gyere. – mondtam mosolyogva a lenti emberkének címezve a szavaim, válaszul csak egy nagy bólintást kaptam.

- Megkérdezhetném, hogy pontosan miért is jött? – kérdezte Amanda, amint beértünk az irodába és helyet is foglaltunk.

- Tudja, a szüleim meghaltak és már senkim sincs, csak a barátaim, és nagyon úgy tűnik ,hogy ez a kis lány itt a testvérem. – összegeztem tömören és megemeltem Aurora kezét.

- Örökbe szeretné fogadni? – érdeklődött és mosolyogva nézte a kislányt.

- Igen, megfordult a fejembe. Csak az a baj, hogy nem vagyok biztos, hogy tényleg a húgom-e.

- Máris megnézem. – néhányat kattintott a gépen, majd felnézett. – A kislányt, még pár hónaposan hagyták itt a bejárat előtt, egy pokrócba bugyolálva, szinte semmit nem tudunk róla, csak azt, hogy a neve Aurora.

- Azt nem tudja, hogy milyen Aurora? – kérdeztem az alsó ajkamat harapdálva.

- Egy pillanat. – előhúzta a fiókot és pár másodperc múlva egy kis cetlit tolt elém. – Ez volt rátűzve a takaróra.

A lapon egy hölgy kacifántos kézírása volt, megismertem, kicsi voltam mikor elvesztettem, de mindenhol felismerném az ő írását. Anyáét.

- Ez az édesanyám kézírása. – suttogtam. – Akkor most ő a testvérem? – kérdeztem elképedve.

- Minden jel arra mutat. – bólintott Amanda.

- Istenkém, de örülök. – ugrottam fel és felkaptam Aurorát. – Na mi van hugicám? – kérdeztem és egy cuppanós puszit nyomtam puha arcára. – Mennyi idő lenne az örökbefogadás? – ültem vissza az ölembe Aurorával.

- Általában olyan 3-5 nap szokott lenni. – mosolygott. Aurora pedig édesen felkacagott, mert megcsikiztem.

- Nagyon szépen köszönöm. – pillantottam hálásan Amanda felé.

- Ugyan, ez a dolgom. Megtalálni minden gyermek családját.

- Nekem viszont most mennem kell. Holnap mindenképpen benézek. – ígértem meg. Visszamentünk az előcsarnokba és leguggoltam Aurorához. – Figyelj, most már haza kell mennem. De mit szólnál, ha holnap bejönnék meglátogatni? – kérdeztem mosolyogva.

- Jóóó! – kezdett el ugrálni és a nyakamba ugrott.

- Szia Aurora! – adtam egy hosszú puszit az arcára.

- Szija Jess! – mondta aranyosan.

Ugyanazon az útvonalon mentem vissza haza és egész végig a kislányon kattogott az agyam, te jó ég! Harryt még meg sem kérdeztem. Mindenesetre, keresnem kell munkahelyt és még az iskolát is meg kell kérdeznem… meg ott van.. apa temetése is.

Az utóbbi időben, már nem is érzem azt, mintha valaki követne, figyelne és emiatt nyugodtabb is vagyok. A hogy kiszálltam a metróról összehúztam a dzsekim és úgy mentem hazáig. Otthonról leléptek a csajok, így gyedül voltam, ami felettébb jó volt. Nem lett volna erőm nekik elmesélni, ezt a dolgot. Ledobáltam a cuccaimat és egyenesen a fürdőbe mentem, a zuhany most nagyon jól esett. Sikerült ellazítanom az izmaim és kitisztítani a fejem. Magam köré csavartam a törölközőt, kivettem egy melegítő alsómat és Harrytől egy pólót. Férfias illata bódítóan hatott rám. Bezuhantam az ágyba és próbáltam elaludni, de rájöttem, hogy Őt semmi nem helyettesítheti. Se egy póló, se egy illat, se semmi. Lassan, óvatosan jött az álom a szememre, és átadtam magam a képzeletnek.

9.rész

Hali Darlings!:) Nagyon-nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam részt hozni, de sokat kellett tanulnom! Remélem ez a hosszabb rész kárpótol titeket.:) Nem kapok kommenteket, ezért nem tudom eldönteni, hogy jól írok.e vagy rosszul. Következő részt csak 3 komi után teszem fel, és ne haragudjatok! Köszönöm az 1600+ oldalmegtekintést és az előző poszthoz az 1 hozzászólást! Jó olvasást!:)

xx Jessi.:)

Arra ébredtem, hogy valaki kicseréli az infúziómat. Elaludtam, a nagy gondolataim között. Csodálom, hogy jó éjszakám volt.

- Jó reggelt! Jobban van már? – mért végig a nővér és elmosolyodott.

- Igen, köszönöm! – viszonoztam a mosolyt és meglepődtem, hogy milyen rekedtes a hangom.

- Nem sokára jön az orvos és elmondja a fejleményeket az állapotáról, viszlát! – mondta és távozott is a teremből.

Lassan keltem fel az ágyamból és mentem a fürdőszobába, azt kell, hogy mondjam, szerencsés vagyok. Nem minden  betegnek van fürdője. Kivettem a sporttáskámból egy melegítőt és egy pólót, felkontyoltam a hajam és a kabinba lépve, magamra engedtem a forró zuhanyt. Próbáltam eltűntetni magamról az elmúlt nap szennyeit. Nem is kell mondanom, hogy hiába való volt minden próbálkozásom. Feladtam és már csak próbáltam ellazítani az izmaim. Valamelyest sikerült, megtörölköztem és felöltöztem legvégül pedig átsikáltam a fogaimat. Visszamentem és meglepetésemre az ágyam mellett a doktor ült.

- Jó reggelt Jessica! – üdvözölt mosolyogva az orvosom.

- Magának is! – viszonoztam és belehuppantam az ágyamba.

- Megjöttek a vizsgálat eredményei és azt kell, hogy mondjam, nagyon gyorsan javul az állapota, ha minden jól megy holnap haza is mehet. – mosolygott.

- Nagyon-nagyon köszönöm! – hálálkodtam, mert már eléggé untam az agyam.

- Nincs mit, holnap reggel hozom a zárójelentését és már távozhat is. – nyitotta ki az ajtót.

- Rendben, viszlát!

- További szép napot! – csukta be az ajtót immár kívülről.

Elvettem az éjjeliszekrényről az Ipodomat és bekapcsoltam rajta valami álmosító zenét. Összegubóztam, mint a gyerekek és próbáltam egy kicsit aludni. Nem mintha 1 hónapig szinte nem csináltam volna mást. Little Mix- Little Me című számára sikerült elaludnom. Halk beszélgetésre ébredtem, de már nem akartam hallgatózni, elég volt az amit a múltkor hallottam. Óvatosan nyitottam ki a szemem, de a szobában sötét volt. Egyedül az éjjeliszekrényen levő lámpa világított, aminek valljuk be, hogy nincs erős fénye.

- Sziasztok! – ültem feljebb.

- Jess!! – ugrott rám Tara, szó szerint.

- Ne! – nyögtem fel. Mindenki aggódva figyelt engem, hogy mi a bajom, mert Tara nem olyan nehéz.

- Mi a baj Jess? – kérdezte Hazza.

- Nincsen semmi, csak fájt. – próbáltam menteni a menthetőt.

Persze, hogy volt baj. Belekönyökölt a hasamba, amin egy seb volt. Eléggé csúnya volt, még apától kaptam, azért mert engedély nélkül mentem át Elenaékhoz. Még azóta is megvan a helye, nem tudom, hogy mikor múlik el az a lilás folt. 2 ember van aki észreveszi, hogy mikor hazudok és mikor mondok igazat, az pedig Harry és Tommo. Harry gyanúsan méregetett, de megnyugtatásképp rámosolyogtam amitől arcizmai ellazultak.

A srácokkal nagyon hamar elment a délután, és holnap már mehetek is haza.

- Kint megvárunk a kocsiba. – mondta Zayn Harry felé címezve a szavakat, látogatásuk végén.

- Jól van, mindjárt megyek én is. – mondta Göndörke.

- Halkan csináljátok. – vigyorgott Louis perverzen.

- Menj már innen. – nevettem és megdobtam egy kispárnával.

- Jó, na bocs. – mondta és már be is csukta az ajtót.

- Mi a baj Harry? – néztem bele smaragdzöld szemeibe.

- Szeretném, hogy holnap el gyere a szüleimhez. – mondta, de láttam rajta, hogy még van valami.

- Persze, szívesen elmegyek. – mondtam állmosollyal, közbe a gyomrom bukfencet hányt vagy 100x. Mi lesz ha nem szeretnek? Nem akarom, hogy annak az embernek a szülei utáljanak, akivel eltudnám képzelni az életemet, csak boldogságban. Gondolatomból Harry ébresztett fel, nagyot sóhajtott. – Na mit kell még elmondanod?

- Jön egy nagy turné. – szívverésem kihagyott egy ütemet, légzésem felgyorsult. Mindig elfelejtem, hogy Harry Styles a barátom, egy híres banda tagja, gyönyörű hanggal.

- Mennyi időre? – nyeltem nagyot.

- 1 hónap. – nyögte. Mi lesz velem addig? Belehalok a hiányába. Próbáltam nyugodt maradni és nem kimutatni, miszerint mennyire arcon csapott ez.

- És mikor indultok? – vettem fel az álmosolyt.

- 1 hét múlva, gondoltam elmehetnénk a családomhoz, hogy nyugalomban töltsük el ezt a kevés időt is. – mesélte tervét és a végére halvány mosoly jelent meg tökéletes ajkain.

- Ez a legkevesebb, amit tehetsz értem. – húztam fel az orromat.

- Igen? – kérdezte és közelebb jött az ágyamhoz. Odahajolt a fülemhez és belesuttogott. – Na, és ez? – érdeklődött, majd a fülem mögötti érzékenypontra egy apró puszit nyomott. Szívverésem kihagyott egy ütemet és vad vágtába kezdett, pulzusom az egekbe szökött. Próbáltam visszaállítani a légzésem a normálba. Harry ezen csak édesen felnevetett, örült, hogy ezt tudja kiváltani belőlem.

- Talán megoldható lenne. – suttogtam megsemmisülve. Harry jól szórakozott rajtam, de elhatároztam magamban, hogy ezt visszakapja.

- Holnap jövök érted. – mondta dallamos hangján és ajkaimat kezdte el kényeztetni. Adott a homlokomra egy hosszú,édes puszit és el is tűnt az ajtó mögött.

Komolyan mondom, megőrjít engem ez a fiú. Szerintem, ő eddig a legjobb dolog, ami velem történt. Imádom  a hangját, imádom a nevetését, imádom azokat a zöld szemeit, amivel áthatóan tud nézni. Ha nincs velem, úgy érzem, hogy az életem olyan mint előtte, unalmas, rossz és magányos. Akárhova nézek ő jut eszembe, tudom kapcsolni valamelyik élményünkhöz, pedig még nincs is olyan sok. Nagyon hálás vagyok Mattnek, mert végülis ő mutatta be nekem a fiúkat. Apropó Matt mikor szándékozik visszajönni? Remélem nincs vele különösebb baj és nem is történt semmi. Tudom, alig ismerem, de attól még szeretem, mert nagyon jó barátom. Sóhajtva lerúgtam magamról a takarót és a mamuszomba bújtattam lábfejeim és elcsoszogtam a sporttáskámhoz, kivettem belőle a fürdéshez szükséges dolgokat és a fürdő felé vettem az irányt.

A forró víz ellazította a testem minden porcikáját és kitisztította a fejem amiben már össze-vissza kuszálódtak a dolgok. Anyán és apán gondolkoztam. És az álmomon. Meg ott volt az a lány is a fényképről. Azt hiszem, amíg a fiúk turnéznak lesz mit megoldanom. Elzártam a vizet, belebújtattam magam a tiszta pizsamámba és fogat mostam. Visszaslattyogtam az ágyamba és nyakig betakaróztam, felhúztam a térdeimet ezzel megtaláltam a kényelmes pózt. Elvettem az éjjeliszekrényről a Nialléktől kapott telefont és felléptem vele twitterre meg facebookra. Twitteren lett néhány új követőm, na jó több száz, facebookon pedig nagyon sok levelem jött, és sok ismerős jelölésem is. Olyanok is voltak akiket nem is ismerek. Elena érdeklődött arról, hogy mi van velem, de semmi különösebb. Bekapcsoltam valami álmos0tó zenét és mosolyogva aludtam el.

Hajnalban ébredtem, és nem is tudtam visszaaludni. A gyomrom görcsben volt, mert ma találkozok Harry szüleivel és a tesójával. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk. A fiúk azt mondták, hogy nem kell félnem, mert Harry családja nagyon jó fej. Nagyon aranyosak, hogy ennyire próbálnak nyugtatni, de attól még természetes, hogy bennem van ez a félelem.

- Ó, látom már fel is ébredt. – lépett be az orvosom és arcán meglepődöttség látszódott, majd mosolygás,

- Igen, nem nagyon tudok aludni. – vontam vállat.

- Akkor mindjárt meg is írom a zárójelentését és már távozhat is. – mondta és még írkálgatott a lapjára. – Hamarosan jelentkezem. – nézett rám.

- Rendben, köszönöm. – löveltem hálás pillantásokat a doki felé.

A szemüveget ne nézzétek!:)

A doktor távozása után kikecmeregtem az ágyamból, kivettem a táskámból egy szettet és a sminkes dolgaimat, majd mindent a fürdőbe cipeltem. Akárhogy is próbáltam nem sikerült elmulasztani a félelmemet. Kilépve a kabinból magam köré csavartam a törölközőmet és megszárítottam a hajam. Felkaptam a behozott ruhákat és fogat mostam. Elővettem a sminkesem és feltettem a szokásosat. Kipróbáltam, hogy sikerül-e a becsukott szájjal kifestenem a szempillámat. Nem ment. Végszóra meg is csörrent a telefonom, Loiu hívott.

- Szioka! – vettem fel a telefont.

- Jajj, de jó kedve van valakinek. – nevetett fel.

- Igen, szóval ne rontsd el. – figyelmeztettem mosolyogva.

. Jól van, jól van értem a célzást. Na de a lényeg, hogy 10 perc és ott vagyok érted. – mondta és éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Okés, pusza. – mondtam vigyorogva.

- Szia! – tette le a telefont röhögve.

Gyorsan összepakoltam a cuccaimat a táskámba, az ideiglenes telefonomat zsebre vágtam és tűkön ülve vártam a zárójelentésemet.

- Látom már nagyon várja, hogy mehessen. – lépett be az orvos. Mondatára csak egy hatalmasat bólintottam amire még jobban felnevetett. – Tessék itt vannak a papírok, csak alá kell írnia őket. – mutatott a lap alján levő kitöltetlen részre.

- Biztos, hogy a kórházi papírokat írom alá és nem egy maffiózó céghez a munkát? – sandítottam rá a dokimra, aki ezen jót nevetett.

- Nincs oka aggodalomra. – mosolygott és szemeiben könny csillogott, remélhetőleg vidámság miatt.

- Akkor jó. – nevettem fel, ezt én se gondoltam komolyan.

- Jön valaki magáért? – kérdezte és visszavette az iratokat.

- Igen, az egyik barátom. – válaszoltam és eléggé feszengve éreztem magam.

- Rendben, majd még benézek. Viszlát! – köszönt el.

- Viszlát!

Nem telt el alig néhány perc és Tommo jött be az ajtón, nagy mosollyal az arcán.

- Szevasz csajszi! – üdvözölt és megölelt, amit természetesen viszonoztam.

- Hey, mi van veled? – kérdeztem nevetve, mert annyira szorított, hogy alig kaptam levegőt.

- Ja, bocs szóljál. – röhögött. – Mehetünk? – nézett bele megnyugtatóan a szemembe. Tudta, jól ismert. Nehéz volt nekem. Gyenge voltam, fiatal vagyok és nem ilyen érdemeltem volna, szerintem.

- Igen. – nyögtem elhalóan.

- Na gyere. – mondta és átkarolt, majd a fejem búbjára nyomott egy puszit. – Add ide, viszem. – kapta ki a kezemből a táskámat és kinyitotta előttem az ajtót.

- Ó, de udvarias valaki. – bólintottam felismerően.

- Ragadt ám valamicske, a répán kívül. – mosolygott le rám.

- Ennek igazán örülök. – mosolyogtam vissza.

- Viszlát! – köszönünk oda kórusban a recepciósnak. Ezen jót nevettünk. Valaki a nevemet kiáltotta.

- Jessica, várjon! – kiáltotta Dr. Stewart.

- Igen? – fordultam meg teljes testemmel és mosolyogva figyeltem a felém igyekvő férfit.

- Csak elszerettem volna búcsúzni, ha már nem volt alkalmunk. – mondta, mikor már előttem állt teljes nagyságban.

- Nagyon köszönök, mindent.

- Ez a munkám, mint már mondtam, viszont kérhetnék, egy magának apró, de nekem óriási szívességet? – nézett rám kételkedően.

- Persze. – mosolyogtam. – Mi lenne az?

- A kis lányom, a maguk bandájának a rajongója és kérhetnék aláírást. – biccentett Loui felé aki éppen az ablakból nézte Kevint.

- Louis! – kopogtattam meg a vállát, mire idekapta a fejét. – Adnál az úrnak egy aláírást?

- Azonnal! – vigyorgott. – Fordulj meg! – bökött felém. Szemforgatva megfordultam, hogy aláírhassa a hátamon a papírt. – Milyen névre? – pillantott fel.

- Nina. – mosolygott büszkén.

- Szép név. – jegyeztem meg halványan mosolyogva.

- Kész is. – egyenesedett fel Tommo, majd én is.

- Köszönöm szépen, tényleg hálás vagyok, a lányom ujjongni fog. – mosolygott és gondosan összehajtogatta a lapot, hogy a zsebébe süllyeszthesse.

- Akkor, további kellemes napot. – mosolyogtam.

- Nektek is. – mosolygott és már el is sietett a műtőbe.

- Na gyere, mielőtt idejön még valaki. – rángatta a karom Loui és már nyitotta előttem az ajtót.

- Elmegyünk kajálni? - kérdeztem, miután Tommo is beszállt a kocsiba.

- A nando’s megfelel az elvárásainak? – szakította el a tekintetét az útról.

- Tökéletes. – vágtam rá és éreztem, hogy meghalok az éhségtől. Nagyon régóta nem ettem már semmit, egyszerűen nem kívántam.

Tommoval megkerestük a kajálda legeldugottabb zugát és ott foglaltunk helyet. Mondanom sem kell, hogy mennyit ettem, talán Amerika évi kajamennyiségét. Na jó, talán nem, de bíztam benne.

- Egyszer versenyezned kellene Niallel. – jegyezte meg fejcsóválva Louis.

- Ül és csendbe van. – szóltam vissza.

- Bocs főnök, többet nem fordul elő! – röhögött, de csak szúrós pillantásokat kapott. – Mehetünk végre? – sóhajtott fel, miután elvittem a tálcámat.

- Igen csak még hozok egy vizet. – mondtam.

- Majd iszol otthon, na gyere. – rángatott kifele.

- Harry legalább otthon van? – kérdeztem durcásan.

- Igen, csak annyi lesz, hogy elköszönsz tőlünk és már mentek is Hazzaékhoz. – ismertette a tervet.

- Utálni fognak. – nyögtem.

- Ne legyél már ilyen buta, imádni fog téged Gemma is, Anneval együtt. – mondta és bíztatóan rám mosolygott.

- Nagyon remélem. – fújtam ki szaggatottan a levegőt.

Otthon tényleg összevoltak pakolva a ruháim, az összes ellett hozva a régi házból. Istenem, mi lesz azzal a házzal? Még apu temetését is meg kell szerveznem. Bárcsak ne nekem kellene.

- Jessica! – ugrott a nyakamba az összes lány, értem ezalatt Lorat, Tarat, Johannat és Daniellet.

- Nem kapok levegőt. – nevettem fel, mert tényleg majd nem megfulladtam.

- Értjük a célzást. – röhögtek és hátrébb léptek.

- És most mi jövünk. – vigyorgott gonoszan Zayn.

- Csak nehogy elrontsam a tökéletes hajad, ami annyira nem is jó. – húztam el a szám. Zayn haja nagyon is jól bevolt lőve.

- Miii?! – csúszott a hangja egy oktávval feljebb. – És ti nem szóltatok?! – akadt ki és a fiúknak címezte a szavait. A mi szépfiúnk el is tűnt a fürdőben.

- 1 pipa. – nevettem fel.

- Ne bánts! – könyörgött Niall. – Neked adom az összes gumicukrom, csak ne tégy ellenem semmit! – kúszott elém a Szöszi térdre borulva, kicsit túljátszva a szerepét.

- Indulhatunk? – lépett be az ajtón Harry, de amint meglátott minket, vissza is csukta azt. Kívülről. – Várj, ez nem az amire gondolok, ugye? – jött be újra.

- Nem, dehogy. – röhögtem. – Egyébként indulhatunk.

- Okés, a kocsiba megvárlak.

Mindenkitől elköszöntem öleléssel, vagy puszival és kaptam egy csomó jókívánságot is.

- Itt vagyok! – pattantam be Hazza nagy fekete autójába és egy szenvedélyes csókkal köszöntöttem, amit nem hinném, hogy nagyon bánt.

Harryvel egész úton beszélgettünk, mindenféléről. Nagyon aranyos volt, hogy aggódott értem.

- Mindjárt ott vagyunk. – pillantott felém.

- Oké. – bólintottam egy aprót.

- Na mi van? – nézett komolyan, de a szeme körül összefutottak a nevetőráncok.

- Mi lesz ha nem szeretnek? – néztem kételkedően Harryre.

- Semmi, ugyanis imádni fognak Téged! Figyelj, ha engem szeretnek, akkor Te már nem leszel gond. – mosolygott.

- Jó, de mi lesz ha mégis? – bizonytalankodtam.

- Ha nem szeretnek, hazajövünk. Oké? – kérdezte, és jól szórakozott rajtam. Aprót bólintottam és az út többi részébe az ablakon kifele bámultam.

- Itt is vagyunk! – állította le a motort és átkocogott a kocsi előtt, majd kinyitotta az én oldalamon levő ajtót. Lassan kikecmeregtem a kocsiból. Egy szép családi ház állt előttem. Annyira nem volt nagy, de nem is mondanám kicsinek. Harry összefűzte ujjainkat és a lábaimat valahogy rávettem a járásra. Az ajtó előtt Hazza adott a fejem búbjára egy puszit és bíztatóan rám mosolygott. Lenyomta a kilincset és máris megpillantottuk a ház belső területeit is.

- Megjöttünk! – ordította Harry.

- Jajj, kisfiam! – szaladt ki a konyhából, egy fekete hajó nő, nagyon szép volt. Össze-vissza ölelgette és puszilgatta Harryt, aki ezt csak mosolyogva tűrte és viszonozta. Gondolom, ő lehet Harry anyukája, Anne. – Te biztos Harry barátnője vagy. – mondta és megszorongatott, először megilletődtem, de hamar visszaöleltem. Nagyon jó érzés volt, amolyan anyai ölelés, amiből nekem nem járt ki. A barátom szomorúan nézett rám, de csak rámosolyogtam.

Hangos lábdobogást lehetett hallani a lépcső felől és egy szőke hajzuhatagot. Lefékezett Harrynél és 1-1 puszit nyomott az arcára és megölelte őt.

- Gemma! – ordította Harry. – Hiányoztál.– mosolygott őszintén.

- Te is nekem, nagyon. Jessica, ugye? – kérdezte.

- Személyesen. – mosolyogtam.

- Annyira örülök neked. – ölelt meg, már meg sem lepődtem a reakcióján. – Egyébként Gemma vagyok, Gemma Styles. – itt a tesójára sandított.

- Gyertek az asztalhoz! – kiáltott ki a konyhából Anne, aki időközben tálalta is az ebédet.

Anne istenien főzött, nagyon finom ebédet készített. A hangulatot, meg csak fokozta az, hogy jó társaságban voltam. Ebéd után átültünk a nappaliba és ott beszélgettünk. Természetesen, nem maradt el Harry cikizése, és kiskori képeket nézegettünk róla, amire természetesen bedurcázott. Gyorsan elrepült az idő, ezért Harryvel már mentünk is zuhanyozni és aludni, fáradtak voltunk.

- Felhoztad már a bőröndjeinket? – csodálkoztam, mert nem volt eszembe, hogy el is ment volna mellőlem.

- Igen, mikor megnézted Gemma szobáját. – mosolygott.

Nos igen, bepillantottam, és Harry szobájában is kicsodálkoztam magam. Nem igazán érdekes, olyan fiús. Kék színű a közepén egy franciaágy van, mellette egy íróasztal, a másik oldalon pedig polcok, szekrények vannak elhelyezve. Azokon képek, emléktárgyak és minden féle dolog.

- Én fürdök először! – stoppoltam le a fürdőt.

- Nem mehetek veled? – kérdezte és bevetette a kiskutya szemeket.

- Hát, nem is tudom. – gondolkoztam el, eddig nem volt barátom és mindig sikerült egyedül lefürödnöm. Most is sikerülne, de Harry a barátom, nem?

- Jess, a barátod vagyok. Nincs mit rejtegetned előlem. – jött közelebb és átkarolta a derekam, így húzott közelebb magához. A szobában már sötétebb volt, ezért nem látta azt, ahogy elöntötte a pír az arcom.

- Ahogy akarod. – mondtam.

Kivettem a pizsamámat és a fogkefémet a táskámból és a fürdőbe mentem. Harry jött utánam és egy törölközőt nyújtott felém.

- Köszönöm! – vettem el és letettem a cuccaimra.

- Na gyere. – húzott magához és lassan bújtatott ki a pólómból. Kicsit ügyetlenkedtem Harry ruháival, de tudta, hogy nem vagyok jártas ilyen téren, ezért türelmes volt. A víz nem volt forró, éppen kellemes volt. Harry gyengéd volt velem, és ezért nagyon hálás vagyok neki.

- Gyönyörű vagy! – suttogta a fülembe. Hátrébb lépett és ajkait enyéimre helyezte, szenvedélyesen csókolt, de mégis óvatosan.

Nem gondoltam volna, hogy egy zuhanyzás lehet ilyen, hogy mondjam romantikus? Ha eszembe jutnak a pillanatok, belepirulok. Nem, nem történt meg és ezért tisztelem őt annyira! Más fiú kihasználta volna, de ő nem tette, ő nem olyan. Kézen fogva mentünk vissza a szobába és  bújtunk be az ágyba.

- Aludj jól! – nyomott Harry a számra egy puszit és magunkra húzta a takarót, átkarolt és így közelebb vont magához.

- Köszönöm! – suttogtam. Válaszul csak egy csókot kaptam és nyugodtan hunytam le a szemeim.

- Szeretlek, most is és szeretni is foglak! – mondta.

- Én is Harry, nagyon. – mondtam és arra aludtam el, hogy a hajamat simogatja. Lehetnék ennél is boldogabb? Nem hinném!

Happy Birthday!

Helló Everyone!:) Most nem részt hoztam, de rajta vagyok és amint tudom megírom!;) 

Milyen nap van ma emberek? Január 12.;) Vagyis Zayn szülinapja, 21 éves.:)) Köszöntsük fel őt!!

xox Jessi.:)

HAPPY BIRTHDAY, MALIK!! :)

21!!;))

8.rész

Sziasztok!:) Igyekeztem megírni a következő részt, de nem volt könnyű. Iszonyatosan köszönöm az 1000+ oldalmegtekintést és a 2 kommentet is. Tudom, hogy furcsán hangzik, meg én nem vagyok az a "szabjunk határokat" lány, de kérhetnék több komit? :) A rész, pedig remélem, hogy tetszeni fog. Felíratkozni és kommentelni ér. Jó olvasást!;)

xx Jessi.:)

Magam körül szófoszlányokat értettem, de nem voltam képes felfogni, hogy mit is mondanak. Visszaestem, megint és megint. Újra eluralkodott a sötétség. Pihentem, próbáltam összeszedni az erőmet és kiakartam nyitni a szemem, hogy az ösztönösen a zöld szempárt kereshesse. Arra törekedtem, hogy szétszedjem összekuszálódott szempilláimat, először csak megrebegtettem, és kinyitottam. Sikerült!! Hunyorogva néztem, nem akartam lecsukni újra, lehet, hogy nem tudnám megint megcsinálni. Kezdtem egyre jobban hozzászokni a lámpa gyér világításához és a vakító fehér fal színéhez. Meg kell fejtenem, hogy hol is vagyok. Magam mellől hallottam a monoton szaggatott sípolást, ami csak a kórházban van. Mit keresek én itt?! Emlékképek ugrottak be és kitisztult a kép. A kórterembe 2 személy volt, Tara és Harry. Az előbbi az ablak alatt levő kanapén, magzatpózban aludt, az utóbbi pedig az ágyam mellett ült és a kezemet szorongatta, és édesen aludt. Megsimítottam az arcát, szemei kipattantak és látszott rajta, hogy elöntötte őt a megkönnyebbülés. Arrébb csúsztam és megpaskoltam magam mellett a helyet. Hazza kibújt a cipőjéből és bemászott mellém. Rávont a mellkasára és egyik kezével a hátamat simogatta másikkal pedig összefűzte az ujjainkat a takaró alatt.

-  Jól vagy? – suttogta.

- Jobban. – mondtam, rekedtes hangon. – Mi történt pontosan?

- Ahogy felhívtál azonnal a sulidhoz siettem ami már lángokban állt. Megkerestem az igazgatódat, hogy kik vannak bent az épületben. Csak Te és egy fiú nem tudott kijönni, akkor nagyon elfogott a pánik és beakartam menni, de benyugtatóztak, nem mondom, hogy lenyugodtam, de jobb lett. Ne akard elképzelni, hogy mi történt akkor bennem, hogy mi  történhet veled. Sikerült a tűzoltóknak egy kicsit eloltania a nagyobb lángokat. Néhányan bementek, hogy megkeressenek titeket, először a srácot találták meg, körülbelül fél óra múlva téged is kihoztak, nagyon nagy volt a tűz a ti termetekben. Azt mondták, hogy nem lélegzel. – mondta és láttam, hogy a szemeiben már könnyek csillogtak. – Kómába estél. – sóhajtotta.

- Mióta történt ez? -  nyeltem egy nagyot.

- 1 hónapja. – suttogta fájdalmas hangon. – Azóta nem bújhattam hozzád, azóta nem csókolhattalak, azóta nem láthattalak nevetni, semmi.

Jobban hozzábújtam és egy rövid csókot nyomtam a szájára, és még egyet.

- Aludjunk, biztos fáradt lehetsz. – simogattam a hasát. Harry nem válaszolt, csak az egyenletes szuszogását lehetett hallani ami a Taraéval párosult.

Barátnőmön is látni lehetett, hogy fáradt, szemei alatt karikák éktelenkedtek. Istenem, mióta nem aludhatott már egy jót? Ezután jött a másik gondolat, vajon mi történhetett 1 hónap alatt? Remélhetőleg Tommo túltette magát Elanoron és talán már Loraval is randizgat. Niall és Tara összejöttek már? És a suli? Túl sok ideig voltam kómában, a legfontosabb dolgokról maradtam le. A szülinapomról is lemaradtam, ha minden igaz holnap után pedig Zayné lesz. Nagyon sokat pihentem, mégis gyengének éreztem magam. Szemeimre hamar jött az álom. Reggel hamar felébredtem, legalábbis ezt hittem. Már dél is elmúlt.

-  Jó napot! – lépett be mosolyogva az orvos. 50-es éveiben járhatott, kopaszodó volt már és szemüveget viselt. Arcán boldog mosoly volt, mint aki mérhetetlenül boldog.

- Csak Jess. – mosolyogtam vissza.

- Nos, akkor Jess, emlékszik, hogy mi történt? Hogy miért van itt?

- Igen, emlékszem mindenre. Doktor úr, mikor mehetek haza?

- Az attól függ, az állapota meglepően jó, ahhoz képest, hogy mennyit feküdt kómában. Vannak még vizsgálatok, amiket el kell végeznünk, de ha megtudok valamit azonnal szólok. – mosolygott rám.

- Köszönöm. – vetettem rá hálás pillantásokat és magamban imát mondtam, hogy ilyen dokit kaptam.

- Rendes barátai vannak tudta? – pillantott rám, miközben lemérte vérnyomásom és felírta egy lapra. – A göndör netán a barátja?

- Igen, ő az. – mosolyogtam büszkén.

- Nagyon szeretheti magát, mindennap itt volt és sokszor itt is aludt. Néha még rajta is elvégeztünk néhány vizsgálatot.

- Köszönöm, tényleg. – néztem az orvosra.

- Ez a dolgom. – tárta szét a karját. – Na akkor, én megyek is. Szervusz! – mosolygott,

- Viszlát! - intettem. Dr. Stewart után Tara, Johanna és Lora léptek be, mind hármójuknak kicsit piros volt a szemük és karikás.

- Te jó ég! – sikítottak fel. És mindhárman a nyakamba ugrottak, illetve Tara az egyik oldalamra jött és felült Johanna követte a példáját a másik oldalamon, Lora pedig az ágy végébe huppant be.

- Jól vagy? – kérdezte Johanna csillogó szemekkel. Olyan kisugárzóak voltak és boldogok, most már, hogy én is jobban vagyok.

- Igen, de ez most nem lényeg. – legyintettem. – Lora, mi van veled és Louival? – fordultam felé és húzogattam a szemöldökömet. Azonnal elöntötte az arcát a pír, erre mi csak felkuncogtunk.

- Igazából, semmi még jobban beleszerettem. – emelte rám a kék szemeit.

- Sok sikert! – kacsintottam és Johannahoz fordultam. – Zayn?

- Szakítottak Perrievel. – ismerte be.

- Azt, hogy? – néztem döbbenten a többiekre.

- Nem szerették már egymást. – vonta meg a vállát Tara.

- Itt mindenki szakít mindenkivel?! – kérdeztem felháborodottan. A kijelentésemre Tara kidüllesztette a szemeit. – Na mesélj csak. – fordultam felé.

- Megkérte, hogy legyek a barátnője!! – visongta.

- Uram atyám.. – motyogtam. – Sokáig! – mondtam vigyorogva.

- Ez egy kórház, legyenek csöndesebbek! – nyitott be egy nővér és ki is ment.

- Na mi megyünk is. – álltak fel a lányok. – Hagyunk pihenni, mindjárt leragad a szemed. – nevetett fel Johanna.

- Okés, sziasztok! – mosolyogtam.

A lányok kimentek, az agyam pedig kattogásba lendült. Iszonyat sok mindenről lemaradtam, a hülye tűz miatt. A csajoknak tényleg igazuk volt, alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, amik egyre nehezebbek lettek és végül álom nem jött rájuk. Hangokra lettem figyelmes, de nem nyitottam ki a szemem, kíváncsi voltam, hogy mit beszélnek.

- Mennyire? – hallottam Liam gondterhelt hangját.

- El sem tudod képzelni, annyira. – mondta Harry, azzal a rekedtes hangjával.

- Szerintem, elkellene neki mondanod. – mondta Niall csámcsogva. Lassan kinyitottam a szemem és úgy néztem végig a teremben lévőkön. Niall, Liam és Hazza lélegzetvisszafojtva néztek engem. Direkt úgy tettem, mintha nem hallottam volna semmit.

- Sziasztok! – ültem feljebb egy kicsit.

- Helló Jess. – köszöntött Liam 1-1 puszival. – Jól vagy csajszi? – suttogta a fülembe.

- Persze. – mondtam, úgy, hogy csak ő hallja.

- Mi van veled ember? – ölelt meg Niall és adott 1-1 puszit.

- Semmi, feléd? – nevettem fel.

- Finom a szenya. – bólintott elismerősen.

- Örülök, hogy megfelel az elvárásaidnak. – bólintottam komolyra véve a dolgot, a Szöszi értette a célzást és ő is beszállt. Fejmagasságba emelte a szendvicset és ezt mondta:

- Örvendek a találkozásnak, ideálomnak megfelelő, esetleg megkóstolhatnám? – mondta és beleharapott a szendvicsbe.

- Ő is biztos rád vágyott. – bólintottam újra és Hazza felé fordultam, aki annyira röhögött Liammel, hogy leestek a székről.

- Harry neked még nem köszöntem. – néztem le a földön fekvő barátomra, aki úgy tűnt nem nagyon akar felállni.

- Bocsi szívem, azonnal. – pattant fel és adott egy diszkrét csókot, mégis csak társaságban vagyunk, így szokás.

- Egyébként Niall, megcsalod Tarat? – kérdeztem hitetlenkedve és a szendvicsre böktem.

- Nem, dehogy olyat soha nem tennék, de a nachos csábító. – tűnődött el és csillogó szemeivel, szerintem el is képzelte, ahogy egy nagy nachossal fut a réten és ahogy találkoznak összeölelkeznek. – Nem Niall, nem.. ott van a barátnőd! – beszélt magához, mintsem hozzánk.

Ettől megint elkezdtünk nevetni, a 3 srác nagyon feldobta a kedvem és le is fárasztottak. Este 8- körül mehettek haza és megígérték, hogy holnap Tommo bejön Zaynel együtt. Még nem igazán voltam álmos, ezért elővettem a laptopomat, hálás vagyok Harryéknek, hogy behozták és nézelődtem egy kicsit a neten. Végignéztem, hogy mi történt úgy nagyjából, de semmi érdekes. Facebookon kaptam egy halom levelet ahogy twitteren is. Jött Elenatól, amire válaszoltam, kiderült, hogy volt is bent nálam és ezt illedelmesen meg is köszöntem neki. Meglestem a gmailemet, bár oda sose szokott jönni levelem, de most volt egy. Ismeretlen cím volt ez állt a mailben:

"Kedves Jessica Parker!

Nem akarunk bevezetőt írni, vagy ilyesmit, hallottuk, hogy kómában van és gondoltuk küldünk emailt. Az édesapja halálával kapcsolatosan írjuk ezt a néhány sort. Muszáj lenne önnel beszélnünk, a temetéssel kapcsolatban. Amint tud, kérem hívjon fel minket. Telefonszámunkat lentebb odaírtuk.

                                                                                   Köszönettel: Temetkezésvállalkozó Zrt."

Ahogy olvastam ezeket a szavakat, annyira jobban fájt. 1 újabb szónál újabb kés a szívembe. Itt hagytak. Egyedül és talán még a nagynéném se tudja, hogy mi történhetett velem. A fejem iszonyúan lüktetett és a torkomban gombócot éreztem ami szárazsággal keveredett. Elvettem az éjjeliszekrényről a poharamat és kicsiket kortyolva ürítettem ki a tartalmát. Felhúztam az államig a takarót, magzatpózba helyezkedtem el és figyeltem az ablakot. Amin beáramlott a Hold fény.

Próbáltam elaludni, de sehogy sem ment. Gondolkoztam azon, hogy Harry mit nem mondhatott el nekem és mért titkolják ennyire. És, hogy most mi lesz a tanulmányommal? Túl sok a kérdés, túl kevés a válasz. Az életem fele kérdés amire nem tudok semmit. A szemhéjam nehezedett, lecsukódott, de az nem azt jelenti, hogy álom is jött rá. Már mindent odaképzeltem, Hazzát, anyát és apát, sőt még egy kis tesót is. Olyan iszonyat fura érzésem van, mintha valakiért felelősséget kellene vállalnom. Próbáltam a szemeimnek álmot parancsolni, nem ment. Inkább hagytam magam és ellazultak az izmaim, a testtartásom és elaludtam. Mostanában, ezek az álmok, olyan furák és valósághűek, lehetséges, hogy én vagyok az idióta.

"Valami keményen feküdhettem, a szememet nem nagyon tudtam kinyitni, még így becsukva is világosságot éreztem. A testem erőtlen volt és gyenge. Próbáltam kusza szempilláimat szétválogatni, először csak megrebegtettem őket. Lassan nyitottam ki íriszeimet, hunyorogva ültem, fel a földről –mint megtudtam-. Körbenéztem, de mindenhol, csak fehérséget lehetett látni, volt egy pont, talán ott volt legerősebb ez a világosság. Két alak tűnt fel, egy nőé és egy férfié, akik felém jöttek. Gyorsan felálltam és én is megindultam feléjük. A lábaim ólomsúlyúak voltak, de a kíváncsiságom vezérelt. Anya és apa volt. Nem értettem, én itt már semmit sem értek. Egyáltalán, hol vagyok? Mi történt velem?

- Szervusz kincsem! – mosolygott rám anya, és zöld szemei csak úgy csillogtak, nem úgy mint az álmomban. Írtam már, hogy anya mosolya engem is nevetésre késztetett, most nem így volt.

- Ti?! – nyögtem ki.

- Mi. – mondta mosolyogva apa, és megakarta simogatni az arcom, de ösztönösen elhúzódtam.

A szüleim összeráncolt szemöldökkel nézték a cselekedetem, gondolom magyarázatot vártak. Megráztam a fejem, mert itt nem én tartozok magyarázattal, hanem ők. Apa megértette cselekedetem okát és az íriszei, amiben eddig vidámság csillogott, most fájdalommal volt teli.

- Jessica, mi történt veletek? – kérdezte anyu miközben apa és köztem cikázott a tekintete.

- Nem, most ti beszéltek, hol vagyok? – kezdtem tiltakozásba.

- Élet és halál között, választhatsz, hogy élni akarsz vagy velünk akarsz tartani, arra. – mesélte anya dallamos hangon és a világos fénycsóva felé mutatott.

- Ha arra megyek, – követtem anya mozdulatát – akkor veletek maradhatok, ha pedig nem, a barátaimmal. – értelmeztem elképedve a mondatokat.

- Ugyanolyan gyors felfogású maradtál mint voltál. – nevetett fel anya.

- Valamit viszont még el kell mondanunk. Azt hittük, hogy már nem lesz rá alkalmunk, de úgy tűnik, mégis van, bár nem úgy ahogy azt gondoltuk. – mondta apa és hangja tele volt fájdalommal.

- Miről kellene tudnom? – kérdeztem, de úgy éreztem, hogy több mindent nem tudok elviselni.

- Hogy vagy mostanában? – kérdezte anya és úgy tűnt, hogy tématerelés volt, közben pedig csak amolyan bevezető duma.

- A lényeget, oké?

- Van egy húgod. – suttogta anya.

- Hogy mi van?!

Hátrálni kezdtem, mi történik velem? Begolyóztam volna, elvégre az elhunyt szüleimmel beszélgetek élet és halál között, normális az ilyen?! Szerintem nem! Megfordultam és futottam a, hova is? Ja, igen a nagy semmibe!"

Izzadtan ültem fel a kórházi ágyamon és hitetlenkedve néztem körül. Kifújtam a benntartott levegőt és éreztem, hogy könnyek kezdik szúrni a szemem, de nem engedtem őket szabadjára. Jessica Parker, ha most bőgsz, végleg elgyengülsz. Már így is vannak barátaid, avagy gyenge pontjaid. Általánosban azért is nem voltak barátaim, mert velük lehetett volna zsarolni, azt pedig nagyon-nagyon utálom!

Visszafeküdtem a nagy párnába és hagytam, hogy belesüppedhessek. Nyugalom, ez a legjobb szó a világon, van akinek a pörgés és az adrenalin, nekem ez. Kitakartam a fél lábamat és úgy kezdtem kémlelni a plafont. Az éjjeliszekrényen csipogott egy telefon amitől kissé összerezzentem, de amint felfogtam, hogy mi az érte nyúltam. Szerintem Liamék hagyták itt nekem és a gyanúm be is vált, mert Harrytől kaptam egy üzenetet:

"Alszol már? Én nem tudok, hiányzol már.:(

Xx Harry. "

Szélsebesen bepötyögtem a választ és a küldésre nyomva továbbítottam is.

" Nem, te is nekem.:)

Xx Jessi. "

Váltottunk még néhány üzenetet, de elküldtem aludni, mert különben holnap nagyon fáradt lesz és azt nem akarom. Próbáltam én is visszaaludni, de nem, hogy nem is mertem még csak álmos sem voltam. Ez csúcs. Várjunk csak, nem ebben a kórházban van az a fiú akit velem együtt behoztak? Elcsoszogtam a recepcióshoz, hogy megkérdezhessem tőle.

- Jó estét! Segíthetek valamiben? – pillantott fel rám egy szép arcú, barna hajú lányt.

- Igen, elméletileg behoztak ide 2 diákot, iskolai tűz miatt. – mondtam és ő csak bólintott. – A másik fiút keresném, megtudná mondani nekem, hogy hol találom? – megrázta a fejét és már mondta is a választ.

- Ő már nem tartózkodik itt, maga sokkal több ideig volt kómában, mint az a fiú, talán 1- másfél hétig lehetett nálunk. – mondta kedvesen és mosolyogva.

- Ó, hát akkor köszönöm a segítséget, viszlát! – indultam el visszafele.

- Nincs mit!

Becsuktam az ajtót, felkapcsoltam a kis lámpát és elővettem néhány magazint, ma hozták be Niallék. Nem volt bennük semmi érdekes, de azért átlapozgattam. Addig nézegettem őket, hogy eszembe jutott az álmom, abból pedig egy kis jelentéktelen részlet. Nem gondoltam fontosnak, de talán még is az lehet. Anya a kezembe adott egy összehajtogatott képet és miután futásnak eredtem a farzsebembe tűrtem. Nesztelenül odalépkedtem a szekrényemhez, ami nyikorgó hangokat hallatva nyílt ki. Elvettem a farmerom és megnéztem az összes zsebét. Az egyikben volt valami, egy kép. Ledobtam a nadrágom és visszaültem az ágyamra. Lassan hajtogattam ki a képet. Nem hittem a szememnek! Mi ez a tréfa?! 2 hét alatt lett, olyan bonyolult életem, hogy arról ember álmodni nem tudna, de velem megtörténik. A képen egy kislány volt egy sír előtt és az előtte levő virágot birizgálja. Hasonlított rám, de nem is. Ki ő? És legfőképpen nekem ki?!

7.rész

Sziasztok!:) Ma van a barátnőm szülinapja és miatta megírtam az új részt. Köszönöm a 7 felíratkozót és az előző részhez a 2 kommentet.:) Mivel, kezdődik az iskola, lehet, hogy ritkábban teszek fel részeket. Remélem ez a bejegyzés tetszeni fog.;)

xx Jessi.:)

A hely egyszerűen meseszép volt, vagyis inkább mondanám valami tisztás félének. Néhol voltak néhány fa és bokor, a távolba lehetett látni a hegyeket, amik azon voltak, hogy minél észrevehetőbbek, magasabbak legyenek. Velem szemben volt egy kis asztalka, aminek közepén egy lámpás volt. Volt néhány fa körülöttünk, amelyekről már lehullottak  levelek, így az ágaik szabadok voltak és ezeket ki is használták, mert azokra is lámpásokat akasztottak. Egy kis tűz is volt meggyújtva. Az egész nagyon hangulatos volt és szerintem romantikus is.

- Tetszik? – kérdezte félénken Harry mellőlem.

- Harry… ez gyönyörű! – ugrottam a nyakába.

- Örülök, hogy tetszik. – mondta, és éreztem a hangján, hogy mosolyog. – Gyere, együnk.

Odahúzott az asztalhoz és illedelmesen kihúzta nekem a széket.

- Köszönöm! – néztem bele csillogó smaragdzöld szemeibe. Hazza rám kacsintott és ő is helyet foglalt.

- Jó étvágyat! – mondta, én pedig megnéztem a menüt, nem nagyon tudtam, hogy mi az, még életemben nem ettem ilyet.

Gondoltam, biztos nem mérgező és minden mind egy alapon bekaptam egy kis falatot. Még is csak vacsorán vagyunk, vagy nem? Nagyon finom volt, kár, hogy fogalmam sem volt, hogy mi az.

- Ez mi? – néztem Hazzara, aki az arcomat fürkészte, hogy letudja olvasni róla ízlik-e a kaja.

- Azaz igazság, hogy én sem nagyon tudom. – húzta el a száját.

- Azt, hogy? – nevettem fel.

- Az úgy volt, hogy nekem még el is kellett készülnöm és a srácok csinálták meg a helyet.

- Így már minden más, egyébként finom a kaja.

- Ennek örülök. – mondta és a száját kezdte el harapdálni. Látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik.

- Na mi az? – mosolyogtam.

- Csak azt szeretném kérdezni, hogy eljönnél velem a szüleimhez? – kérdezte és közben a tarkóját vakarta.

Abban a pillanatban a kaja –aminek még mindig nem tudom a nevét- ami a számba volt, megakadt a torkomon és köhögni kezdtem.

- Nyugi, ha nem akarod, nem muszáj. – nyugtatott, mikor már alábbhagyott a köhögésem.

- De, szívesen találkoznék velük.

- Tényleg? – emelte rám csillogó szemeit, amiktől mindig mosolyognom kell.

- Igen. – kacsintottam.

- Köszönöm! – nézett rám hálásan, és megláthattam azokat a cuki gödröcskéit.

- Nincs mit.

A vacsora egyébként nagyon finom volt. Megismerhettem Harry másik oldalát is ami vicces és nagyon közvetlen volt. Kíváncsi vagyok, hogy én is csak egy lány vagyok-e a listáján, vagy velem komolyabban is gondolhatja. Nem akarok azok a lányok közé tartozni min pl. Taylor Swift vagy Caroline Flack, én többet akarok ettől a fiútól. Látszik nekem, hogy bizonyítani akarja, hogy ő nem olyan mint amit az újságokban írnak.

- Leülünk a tűzhöz? – kérdeztem, mert annyira csábított.

- Persze, gyere. – mosolygott a gyerekes viselkedésem.

Mindkét szék támlájáról levett egy pokrócot és az egyiket rám, másikat magára terítette. Leült mellém, én a vállára hajtottam a fejem és együtt kezdtük el kémlelni az eget.

- Gyönyörű, nem? – nézett le rám és kicsit közelebb húzott magához, már azt hittem, hogy megcsókol, de csak a homlokomra adott egy hosszú, édes puszit. Vágytam a csókjaira, a szeretetére, – amiben nem is szenvedtem hiányt - az ölelésére, a közelségére, az érintésére, egyszóval csak úgy magár a fiúra, Rá!

- De, nagyon tetszik. – néztem mélyen a szemeiben.

Arcával közeledett és alig volt köztünk néhány mm, egy lap is alig fért volna el közöttünk. Telt ajkai súrolták az enyémeket. Reagálni sem tudtam, annyira meglepődtem a közelségén.

- Várok rád, ameddig akarod. – suttogta a számba, szeme az ajkaim és az íriszeim között cikázott. Az utóbbinál megállapodott, homlokát az enyémnek döntötte, orrunk összeért és farkas szemet néztem azzal a sráccal, akivel eltudnám képzelni az életem minden egyes percét,és  ezek csak boldogsággal telnének el.

- Köszönöm! – mondtam neki ma már másodjára, mégis úgy érzem, hogy szálló igémé vált ez a rövid szócska.

- Nem olyan vagyok, mint az gondolod. Tudom, voltak hibáim, sok lány érzéseivel játszadoztam már. – suttogta, halkan dallamos hangján. – Mindent mondanak, hogy elcsábítom a lányokat és, hogy játszom az érzésükkel. Elismerem, hogy volt néhány lány akivel csak úgy voltam, mert jól nézett ki, de Te más vagy. A közeledben gyorsan elmegy az idő, úgy érzem kötelességem vigyázni rád. Ha hozzám érsz bizsereg a bőröm és hevesebben ver a szívem. Ha nem vagy mellettem, suliba vagy, akkor fizikai fájdalmat érzek, a hiányod miatt. Szeretek melletted ébredni, vagy este magamhoz húzni, hogy ne lopjanak el mellőlem. Szeretem, hogy csak egy vendégszoba van, amit Johanna befoglalt, még ha nem is sok időre. – itt vigyorra húzta a száját. – Eleinte, csak úgy gondoltam rád mint egy lányra akit megakarok szerezni. Utána fokozatosan beléd estem, beleszerettem a mosolyodba, beleszerettem a szemedbe, beleszerettem a hajadba, beleszerettem az arcodba, beleszerettem az illatodba. Szeretlek Jessica Parker! Nem csak, mint egy tini, hanem mint férfi a nőt. Úgy érzem veled megvan a közös hang, veled más vagyok. – ez a szerelmi vallomása lesokkolt. Egyrészt azért, mert ilyet még senki nem mondott nekem, soha. Másrészt, pedig azért, mert én is valahogy így éreztem, hogy szükségem van rá. Gondolatmenetemet rekedtes hangja szakította meg, még nem volt vége a kis monológjának. – Szeretlek, Jess, lennél a barátnőm? – nézett bele mélyen a szemembe a csillogó szemeivel, amiket soha nem fogok megunni.

A levegő vételem szaporább lett és a szívem hevesebben kezdett el dobogni, miért nem hallhatta meg?

- Igen, igen, igen!! – sikítoztam és a nyaka köré fontam a kezeimet.

Ajkait lassan az enyéimre helyezte és gyengéden kényeztette őket. Próbált mindent belesűríteni ebbe a csókba, szenvedélyt, vágyat és legfőképpen szerelmet. Próbáltam viszonozni, amennyire tudtam. Még soha nem csókolóztam, így bedobtam minden tudásom.

- Szeretlek! – mondta mikor levegőhiány lépett fel.

- Én is. – mosolyogtam, boldogan.

- Haza menjünk? – kérdezte én pedig egy aprót bólintottam.

- Mi lesz az asztallal? – kérdeztem.

- Holnap hazavisszük, ha csak egy csöves el nem viszi addigra. – nevetünk fel együtt. – Na, gyere. – felkapott és betett a kocsiba.

Visszament és eloltotta a tüzet valamint a lámpásokat. Az arcomra kiült egy vigyor amit senki és semmi nem tudott levakarni. Megnéztem a telefonomon az időt és meglepődve néztem, hogy volt 4db SMS-em, Taratól, Danielletől, Johannától és Loratól. Mindegyikőjük azt kérdezte, hogy milyen volt a randi. Visszaírtam, hogy majd mesélek. Bepattant mellém a barátom –nem hiszem el, hogy tényleg ő az- és beindította a motort és hazafelé vettük az irányt. Az egész utat végig énekeltük a rádiónak köszönhetően. Olyan gyönyörű hangja van, hogy az leírhatatlan. Vezetés közben, szabad kezével megkereste az enyémet és összefűzte őket. Tettén csak még nagyobb vigyor ült ki az arcomra. A házban, már teljes sötétség volt, erről a múltkori este jutott az eszembe, ezért csak még jobban hozzá bújtam Harryhez, aki ezt nem értette, mert neki nem meséltem el. Felkaptam a pizsamámat és a fürdőbe siettem.

A víz égette a testem, de nem érdekelt, eszembe jutottak az elmúlt 2 hét eseményei és akaratlanul is mosoly húzódott a számra. Aztán az lefagyott, ahogy apa bevackolta magát az agyamba. Hiányzott Ő is, akár csak anya. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de remélem a mennyben vannak és boldogok. Visszafojtottam egy feltörni készülő sóhajt és fogat mostam, felvettem a pizsamámat. A tükörben egy olyan lány nézett vissza rám, akinek egyik fele boldog volt a másik fele pedig egy roncs, akinek sok-sok szeretetre van szüksége.

Kiléptem a fürdőből és a helyemet Hazza váltotta fel, ahogy elhaladt mellettem, nyomott egy puszit az arcomra, amin felkuncogtam.

Leültem a földre, elővettem a könyveimet, megcsináltam a házit és már csak a magolás maradt. Hazza időközben kijött és lefeküdt az ágyra és engem nézett. Becsuktam a szemem és csak motyogtam magam elé a semmibe. Harry leült elém, vagyis a hangokból ítélve ez volt és az ajkait az  enyéimre tapasztotta, a csókunkba belemosolyogtam.

- Na, el lehet téged hallgattatni. – mosolygott és az arcomat simogatta.

Durcásan hátat fordítottam neki és tovább beszéltem halkan. Harry szemmel láthatólag megunta azt amit csinálok és felkapott, letett az ágyra, lekapcsolta a villanyt és befeküdt mellém.

- Most pedig alszunk. – szólalt meg gyengéden, de mégis határozottan.

- De holnap felelek. – motyogtam.

- Majd maximum kijavítod. – ölelt át hátulról és erősen magához húzott. Éreztem szuszogását a nyakamon, ami egy idő után egyenletessé vált. Óvatosan megfordultam a karjai között és az arcát figyeltem az ablakon beszűrődő Hold fénye alatt. Száján mosoly játszadozott, hol eltűnt, hol előjött. Engem is elnyomott az álom, és azt hittem, hogy szebb lesz. Olyan furcsa volt és..és valóságos, mintha tényleg megtörtént volna már.

" A régi szobámban álltam, ami rózsaszín volt, emlékszem, hogy mikor kicsi voltam ez volt a kedvenc színem. Az ajtónál egy kislány leskelődött ki a résen és, valamit fülelt. Nem más volt mint én. Nem vett észre, engem, legyeztem előtte, de semmi. Odakintről egy férfi és egy nő hangját lehetett hallani, anyáét és apáét. Kinyitottam az ajtót jobban és kisurrantam rajta, lementem a lépcsőn és megálltam szüleim előtt, akik a nappaliban voltak.

- Mikor mondjuk el nekik? - kérdezte apa.

- Idővel, Tom, idővel. - ígérte meg anya.

- De Susan, mindig ezt mondod. - emelte apám a tekintetét anyura.

- Mégsem állhatok, csak úgy eléjük, hogy már nem szeretem az édesapjukat. Ők még kicsik ehhez.

- Rendben. - sóhajtott apa.

Anyán a kedvenc hálóingje volt, dús, szőke haja hullámosan esett a vállára. Zöld szemei boldogtalanságot tükrözött. Felsőkarján egy nagy lila folt volt, amit eddig észre sem vettem. Ha jobban szemügyre vettük ujjak nyoma rajzolódott ki. Apára tévedt a tekintetem, egy farmer volt rajta egy pólóval és egy fekete bőrdzsekivel. Az íriszeiben neki is boldogtalanságot lehetett felfedezni. Egymás arcait fürkészték."

Ijedten ültem fel az ágyban és éreztem, hogy Harry magához húz és megnyugtatóan a hajamat simogatja, néha-néha pedig egy puszit ad fejem búbjára. Arcom a csupasz mellkasába fúrtam és hagytam, hogy a könnyek végig szánkázzanak az arcomon.

- Csak rosszat álmodtál, semmi baj nincs, itt vagyok. – mondta Harry kétségbeesett hangon. Letöröltem a könnyeim, és nem engedtem többet előjönni. – Jól vagy? – nézett rám, halvány mosollyal az arcán.

- Persze. – mondtam és egy szájra puszit adtam neki. Neki ez nm volt elég, visszahúzott magához és száját az enyémre tapasztotta, játszottam vele egy kicsit, nem engedtem nyelvének bejutást. Megnyalta az alsó ajkamat, amitől egy kicsit szétnyílt a szám. Megtalálta nyelvem és táncra hívta azt, megint csak levegőhiány miatt elváltunk. Elvettem a telefonom az éjjeliszekrényről és láttam, hogy már reggel 6 volt.

- Megyek, csinálok reggelit. – egy utolsó, gyors csókot adva Hazza szájára és lerobogtam a lépcsőn. Előpakoltam, minden szükséges dolgot és úgy döntöttem, hogy melegszendvicset csinálok.

Vissza felmentem és megnéztem, hogy melyik lány aludt itt. Mind a 3-an itt voltak ki itt, ki pedig ott. Vissza lesettenkedtem a konyhába és megcsináltam a 8 szendvicset. Felköltöttem a csajokat és lehurcibáltam őket. Mindegyikőjüknek kómás volt a feje, de Loranak nem ment ki a fejéből.

- Hallgatunk. – nézett rám szúrós szemekkel, ettől a mondattól a többi 2 lány is felébredt és érdeklődve néztek engem.

- Az úgy volt, hogy elvitt egy ilyen tisztás féleségre, ahol mindenhol lámpás volt és a vacsora isteni volt, bár Harry se tudta, hogy mi volt az. – itt felnevettünk, de úgy, hogy ne keljenek fel rá. – Aztán, meg volt gyújtva egy kis tűz is ami köré leültünk és, Harry szerelmet vallott nekem és megkérte, hogy legyek a barátnője. – a lányok felvisítottak, talán erre már felébredtek.

- Ha van eszed, igen-t mondtál. – nézett rám Johanna.

- Akkor, úgy tűnik, hogy van eszem. – nevettem fel.

Az összes csaj a nyakamba ugrott és elkezdtek ugrálni, engem is erre késztetve. Miután kiugrabugrálták magukat, mindannyian felmentünk elkészülni a suliba. Kivettem a táskából egy fekete csőnadrágot, egy fehér pólót amin bordák voltak(?) és egy fekete blézert is. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem magamra az előbb behozott ruhákat. Feltettem az alap sminkemet,, kifésültem a hajam és késznek nyilvánítottam magam.

Belepakoltam a fekete táskámba a tancuccaimat és Harryhez lopóztam. Egy szájra puszit akartam neki adni, de átalakította csókká.

- Vigyázz magadra. – duruzsolta a fülembe.

- Te is. – mondtam és nyomtam a puha arcára nyomtam egy puszit. – Indulhatunk? – kérdeztem immáron a csajoktól. Válasz csak annyi volt, hogy Lora kinyitotta előttem az ajtót.

Az egész utat végig nevettük és közben hülyéskedtünk, nem nagyon szokott erre autó járni, ezért az úton közepén mentünk, ha jött egy kocsi leszaladtunk a járdára. A múlt délutáni enyhe idő után, fagyos reggel volt. Kiderült, hogy este esett a hú és az utakon jég csillogott. Ki is használtam ezt és csak csúszkáltam. Meg lett az eredménye, ugyanis jött mögöttünk egy kocsi, de én nem tudtam lemenni a jégről, ijedtemben hanyatt estem, de nem lett semmi bajom. A kocsi lekanyarodott egy utcába, mielőtt elért volna hozzám.

Én meg csak feküdtem az út közepén és röhögtem magamon, hogy- hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Nem sokra rá Johannáékból is kitört a röhögés, felhúztak és folytattuk utunkat az iskolába.

Ahogy beléptünk az épületbe, levettük a sapkát, kabátot, ugyanis nagyon meleg volt. Bepakoltuk a szekrényünkbe és elköszöntünk Loratól, mert neki magyarja lesz. Lementünk a tesi teremhez és gyorsan átöltöztünk. Már csak Tarara várakoztunk és elindultunk, futni a szokásos 2 bemelegítő kört. Ez az óra, mit mindig most is gyorsan elrepült, majd következett a nyelvtan és a matek. A fizika következett és itt feleltem én.

- Jessica Parker a táblához a többiek pedig csendben figyelik. – csapta le a naplót és követte a tekintetével a mozgásomat. – Halljuk. – mondta azon a fülsiketítően magas hangján. Elhadarta azt, amit még tegnap este megtudtam tanulni. Elakadtam, a tárnő meg várakozóan nézett rám.

Szólásra nyitottam a számat, de egy éles és szaggatott csengő szólalt meg, a tanár felpattant és kirohant az ajtón sikítozva.

Mindenki felpattant és az ajtó felé futott, egyedül maradtam a terembe. Odasétáltam a padomhoz, elpakoltam a cuccaimat és kifelé vettem az irányt. Az orromat megcsapta a füstszag, és a folyosó,már lángokban állt. Mégsem próbariadó volt, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Ledobáltam a táskám és kivettem belőle a sálat, hogy eltakarjam vele az arcom. A pánik kezdett rajtam eluralkodni, de nyugton kellett maradnom. Becsuktam az ajtót, hátha akadályozom vele a tűz útját, nem nagyon, de legalább egy kicsit. A terem legtávolabbi pontjába futottam és lehasaltam, úgy tudom ilyenkor azt kell. Eszembe jutott, hogy nálam van a telefonom, kikeresem Harry számát és tárcsáztam.

- Szia Szívem. – szólt bele vidám hangon, de nem tudtam válaszolni, csak köhögtem, mert már a teremben is tűz volt. – Jess, mi a baj? – kérdezte aggódva. Erre sem tudtam válaszolni, csak köhögtem.

- Segíts! – nyögtem ki, de csak suttogásra telt.

- Máris odamegyek! – csapta le a telefont.

Hiába hasaltam le a földre, éreztem, ahogy a füst egyre jobban a szervezetembe szállt. A sál még mindig az arcom előtt volt, de úgy éreztem, hogy semmi értelme neki. Csak köhögtem és köhögtem. Megcsapta a fülem a tűzoltó szirénájának a hangja. A telefonom rezegni kezdett a kezeim közt, Harry hívott, erőtlenül emeltem a fülemhez a készüléket.

- Jess, jól vagy? Mondd, hogy igen, belehalok, ha most elvesztelek, kérlek, szólalj már meg. – könyörgött kérlelő hangon, egyre gyengébb voltam, a háttérből sikítozásokat hallottam és az előbb hallott hangot, a szirénát, tehát itt van a suli előtt. – Kérlek, szeretlek!! – összeszedtem minden erőmet, amit még a füst és a tűz nem vitt el és megszólaltam.

- Szeretlek Harry! – mondtam, és a telefon kicsúszott a kezemből.

Az arcomon végig folytak a könnyek közben próbáltam kevesebbet beszívni a füstből. Azt mondják, hogy ha halál előtt állsz, leperegnek előtted az élet eseményei. Átéltem. Átéltem, 17 évesen a 18-hoz közeledve. Emlékszem az első sulis napomra és szép sorban jöttek az emlékek, amikor leestem a lépcsőn és bevertem a fejem, amikor hiányzott anya, amikor apával sírtunk, amikor apa megütött, amikor Elel nevettünk, amikor táncoltam, amikor fellépésem volt, amikor jöttek a fiúk, amikor apa meghalt, amikor jöttek Johannáék, amikor Harryvel vacsoráztam, az álmom és itt vagyok. Sok minden történt velem, de még mindig most a legjobb az életem és most is van elcseszve.

A szemhéjaim egyre nehezebbek lettek és már nem igazán bírtam nyitva tartani őket. Lecsukódtak. Talán örökre!