2013. december 25., szerda

2.rész

Sziasztok!:)
Van néhány barátnőm akik nem bírják kivárna a holnapot, hogy hozzam a folytatást, ezért ma hoztam.:D Remélem tetszeni fog.Kérlek komizzatok.;)
xx Jessi:)
Reggel nem a szokásos ébresztőmre keltem, sőt semmilyen telefonnal kapcsolatos csengésre.Apukám –legalábbis gondolom hogy ő- kopogtatott az ajtómon.
-Gyere!-szóltam ki és csak reméltem hogy meghallja azt amit mondtam.
-Jó reggelt Jess.-köszöntött apu vidáman, majd folytata.-Most hívtak New Yorkból, tudod ott is dolgozik a cégünk.-bólintottam.-Na, akkor felhívtak, hogy még ma oda kell repülnöm egy tárgyalásra.-mesélte boldogan.
-Rendben.Mikor jössz haza?-kérdeztem tőle.
-1 hétig múlva, elleszel egyedül kincsem?
-Persze.-mosolyogtam.
-Van időd egy utolsó közös reggelire?-kérdezte apa.
Rápillantottam az órámra ami csak a 6-os számot ütötte.
-Igen, miért is ne.-mondtam
Apa elvigyorodott majd lesietett a lépcsőn.Sóhajtva rúgtam le a takarót, illetve csak próbáltam ugyanis teljesen belegabalyodtam.Egy ideig küszködtem majd hangos puffanással lefordultam az ágyról.
-Ezt nem hiszem el, most már komolyan mondom.-beszéltem kicsit hangosan.
-Minden rendbe van?-kiáltott fel apa, jogosan.Hiszen nagyot estem.
-Igen.-üvöltöttem vissza.
Szép lassan kihámoztam magam a takaró „fogságából” és lerohantam a lépcsőn.A friss piritós illata keveredett a kakóéval amit annyira nagyon szerettem.Leültem az asztalhoz és elkezdtem az –egyetlen- szülőmnek magyarul beszélni.Csak úgy folytak ki a szavak belőlem.Nem mutattam semmi jelét annak hogy éppen vidám vagy szomoró dolgot beszélek.Felvettem álarcomat avagy a pokerface-t.
*Jessi magyarul beszél*                           
-Apa, miért teszed ezt?!Miért menekülsz az alkoholba?Van egy lányod, akinek csak te vagy!Mikor betérsz a kocsmába, nem jutok az eszedbe?Már azt is eltudom hinni ahogy csak annyit mondasz a csaposnak hogy „A szokásosat”.Hiszen már annyiszor jártál ott.Mindig megfordul a fejembe az a jól ismert kérdés.Miért?!Te is biztos sokszor felteszed magadnak.Van fogalmad arról hogy félek tőled és amikor illumináltan jössz haza nem szólok hozzád, kerülöm a szemkontaktust és undorodom tőled.Igen, undorodom tőled.Egy házban nem szívesen vagyok veled olyankor.Pláne ha megütsz,megrúgsz.Már tanfolyamot akarok kezdeni ellened.-mondtam magam elé meredve.
*Jessi angolul beszél*
Kis beszédem után melyből apám egy szót sem értett, néha ezért is érzem szükségesnek ezt a nyelvet, mert kiadhatom magamból az érzéseket ráadásba még úgy hogy ezt senki nem érti.Apa sóhaja zökkentett ki melyet már ismertem mindig sóhajt mikor magyarul dumálok.
-Hányszor kértelek már, hogy ne beszélj magyarul?-kérdezte enyhe éllel a hangjába de valahogy mégse ijedtem meg tőle.
-Sokszor.-válaszoltam majd rákacsintottam.
Lerakta elém a bögrémet és a tányéromat melyen a pirítósom volt, végre nem a suli kajáját kell zabálnom.Jóízűen eszegettem a reggelimet apa pedig mosolyogva figyelt.Nem szóltunk semmit, de most valahogy jól esett a csönd.Mikor befejeztem a mosatlant a mosogatóba tettem.
-Köszönöm a reggelit!Most pedig megyek készülődni.-mosolyogtam apára.
Mondandómat 2 dudálás követte.Aha, tehát itt van a taxi.
-Vagyis akkor jó utat!-mentem oda hozzá és megöleltem, adtam neki 2 puszit.Ezután már tényleg mentem készülődni.Gyorsan a fürdőbe siettem és magamra engedtem a vizet.Megint elmerültem a gondolataimba de most kicsit jó volt egyedül otthon lenni.Nem mintha nem lennék minden reggel egyedül, de most 1 hétig szabad vagyok.Kicsit megnyugodtam, hogy majd nem kell rettegnem az estéktől.Elzártam a csapot majd magam köré tekertem a törölközőt.Elővettem komótomból egy fehérnemű szettet majd magamra kapkodtam és a gardróbom elé léptem.Most a választásom egy fekete csőnadrágra és egy fehér kötött pulcsira esett.Visszamentem az imént elhagyott helységbe.A tükör elé léptem és feltettem egy kis alapozót,szempillaspirált avagy mondhatni, hogy a szokásosat.Megmostam a fogam majd tettem az ajkaimra egy kevés szájfényt.Hajamat kiengedtem és egy kötött sapka alá rejtettem.Hagytam a tegnapi fekete táskámat amibe belesöpörtem a mai tancuccomat.Felkaptam a telefonomat amin már vagy az 5. szundi szólalt meg.Mielőtt kiléptem volna a szobámból megpillantottam azt a bizonyos koncert jegyet.Eszembe jutott, hogy még meg se néztem.Pénteken lesz 18:00-tól kb. 20:00-ig..Remek, jöhet az hogy majd mit vegyek fel.Ekkor megláttam valamit a jegyen nagy betűkkel rajta volt, hogy „VIP”.Kicsit eltátottam a számat de vissza is csuktam.Letettem az asztalomra azt a kis papírt mely számomra közömbös másoknak egy álmuk megvalósításához szükséges fecni.Levágtáztam a lépcsőn és az ajtó feletti órán csekkoltam az időt 7:13 volt.Így hát lassan kezdtem felvenni a fekete sálam és a fehér csizma féleségemet.17 éves vagyok, nem sokára nagykorú de azért nem tudom hogy melyik ruhadarabnak mi a pontos neve, mert mint mondtam nem vagyok plázacica.Elővettem a szekrényből egy fehér térdig érő kabátot, vállamra raktam táskámat és elindultam otthonról.Bezártam az ajtót és elhagytam a házunk környékét.Lassan sétáltam a suliig, miközben átgondoltam a mai napom, rájöttem, csak 5 órám lesz.Utána pedig mennem kell Matt-hez gyakorolni a táncot.Áh, még ez is.Gondolatmenetemet a telefonom zavarta meg.
-Igen?-szóltam bele a telefonba.
-Jó reggelt Jess!Tara anyukája vagyok.-mondta kedvesen a nő.
-Jó reggelt Miss. Newton.-köszöntem vissza.
-Nem szeretnék tolakodó lenni.Csak azt szeretném kérni, hogy ma átmehet hozzátok Tara?-tért egyből a hívása lényegére az anyuka.
-Persze.-mondtam.
-Köszönöm szépen.-éreztem ahogy elmosolyodik.
-Igazán nincs mit.-mondtam én is mosolyogva
-További jó napot.-köszönt el Tara anyukája.
-Viszont.-mondtam.
Majd a farzsebembe csúsztattam a telefont.Időközben beértem a suliba, egyből a termünk felé vettem az irányt.Miután kellően lefáradtam a reggeli lépcsőzéstől lassan slattyogtam be az osztályba.
-Szia, Jess!Beszéltél anyukámmal?-mosolygott rám a csajszi.
-Hali!Igen csak majd nem otthon leszünk hanem el kell mennünk egy helyre ugyan is táncolnom kell a párommal, ha nem bánod.-ismertettem vele a délutánt.
-Dehogyis és még egyszer köszönöm.-hálálkodott nekem.
-Semmiség.-kacsintottam.
A helyemre siettem ahol, eddig egyedül ültem a 2 személyes padba  viszont most más is ült.Volt valami pletyka, hogy jön majd egy új lány.Szőkésbarnás volt a haja és mikor lepakoltam a cuccom a padomra kék szemeivel félve nézett fel rám, de én bíztatóan rámosolyogtam.Ő erre megkönnyebülten felsóhajtott és felállt, hogy egy magasságba legyen velem.
-Szia, Zoe Parker vagyok és 18 éves.-mosolygott rám.
-Helló, Jessica Black vagyok és 17 éves de-mutattam fel a mutatóujjam- 1 hónap múlva töltöm a 18-at.-mosolyodtam el büszkén.
A bemutatkozásunknak az éles csengő vetett véget, melyet néhány diák egy felnyögéssel díjazott.Az az 5 óránk ami volt az is hamar elrepült.De mielőtt leléphettünk volna elköszöntem az új padtársamtól.
-Szia Zoe!-intettem neki mosolyogva.Ezt ő viszonozta is
A suli előtt elkaptunk egy taxit ami épp a főúton haladt el, bediktáltam a címet és 20-25 percen belül már ott is voltunk.Egy óriási ház állt előttünk és előtte rajongók sikoltoztak és neveket kiabáltak de nem nagyon értettem.            Előre furakodtam barátnőmmel együtt majd felhívtam Mattet, hogy itt vagyunk kint.Azonnal kapcsolt és beengedett minket.Először Tarat kizárta de elmagyaráztam neki hogy velem van.Miután sikeresen beértünk a házba leesett az állam egyszerűen csodálatos volt.
-Szia Matt!-köszöntöttem.
-Hali Jess!-majd megölelt, kissé furcsálltam de visszaöleltem.
-Bemutatom neked a barátnőmet, ha nem gond elkísért engem Tara ő Matt a párom, Matt ő itt Tara a barátnőm.-mosolyogtam közbe pedig az említett személyekre mutattam.
-Szia Tara.Örülök, hogy megismertelek.-ölelte meg a lányt láttam, hogy megilletődött de azonnal visszaölelt.
-Matt, kezdhetjük a táncot?-kérdeztem tőle.
-Persze, csak még bemutatok nektek néhány embert.De, gyertek azért beljebb.-a nappaliba lehettünk legalábbis ez derült ki a kanapékból, fotelekből és a nagy TV-ből.
-Hahó!Srácok vendégeink vannak, gyertek le.-kiabált fel Matt.
Hangos lábdobogás hangját lehetett hallani és talán még lökdösődést amin én csak röhögtem.Ekkor betoppant 4 fiú a szobába, mindegyikőjüket tetőtől talpig végig mértem.Ismerősek voltak, nagyon is.Majd hiretelen beugrott.Ők tagjaik a híres nevezetes One Dirction nevű bandának.Mindegyikőjüknek mosoly volt az arcukon.Éreztem, hogy mellettem a barátnőm lefagyott és kidüllesztett szemekkel bámult az előttünk álló fiúkra.Még levegőt is elfelejtett venni, de hamar észrevette magát és mosolyt húzott a szájára.
Ekkor előlépett egy szőke hajú fiú, akinek olyan kisfiús arca volt és ártatlan mosolyra húzta ajkait miközben kék szemével Tarat mérte végig.
-Niall Horan.-mondta mindkettőnk felé címezve a szavakat.
-Ő a barátnőm Tara, Tara Newton, az én nevem pedig Jessica Black.-mosolyogtam a szöszire.Aki ezt viszonozta, ha jól láttam a mellettem álló csajszi még el is pirult
-Louis Tomlinson.-mosolygott egy fiú, kék szemei pedig ragyogtak az izgatottságtól.-De csak Tommo.
-Tara-nyögte ki barátnőm, amire én hangosan felnevettem.A fiúk nem értették de egy válrándítással le is rendezték.
-Jessica, de csak Jess.-mondtam
-Zayn Malik.-szólalt meg egy sötétbarna,gondosan belőtt hajó fiú.Mogyoróbarna szemeivel kíváncsian figyelt minket.
-Ha nem bánod, nem mondjuk el újra.-mondtam közben pedig a négyük között cikázott a tekintetem.Kijelentésemre felnevettek, mire Taraval elmosolyodtunk.
-Harry Styles.-lépett elő egy barna,göndör hajú fiú.Szemei zölden csillogtak.Óvatos mosolyra húzta száját amitől megjelentek a gödröcskéi.
Részünkről csak egy biccentést és mosolyt kapott.
-Kezdhetjük Matt?-fordultam az említett fiú felé.
-Igen.-válaszolta és kacsintott egyet.
-Tara elleszel a fiúkkal?-fordultam a lány felé aki mosolyogva bólintott.-Később még találkozunk.-mosolyogva biccentettem a 4 jó barátnak –már ha nevezhetem őket így-.
Mattel könnyű együtt dolgozni, hisz jófej srác és a humora is ott van.Sikerült zenét választanunk és elkezdenünk a koreográfiát.Másfél órán keresztül táncoltunk, közben pedig beszélgettünk.Megtudtam, hogy 5 fiúval lakik együtt avagy mondjam úgy hogy a One Direction-nal?Mondta, hogy az 5.  bandatag most a barátnőjénél van de egyébként Liamnek hívják.Mondta, hogy ha bármi gondom van ő segít ahogy a többi fiú is.Mikor kellően kitáncoltuk magunkat, visszamentünk a többiekhez akik éppen nevettek valamin.Mindenki a kanapén ült és ahogy felértünk elkezdtek párnacsatázni még Tara is.Kissé csodálkozva fordultam az egyetlen épeszű fiú felé a házban de akkor elkiáltotta magát és ráugrott a csatázókra.Erre én elkezdtem röhögni de annyira hogy le kellett ülnöm.
-Tara, megyünk? Elég késő van.-mondtam mikor abbahagytam a röhögést.
-Persze, mehetünk.-mondta barátnőm miközben felállt a földről.Na ja lelökték a kanapéról.
-Tessék itt a telefonod.Bővült 4 számmal.-kacsintott rám a Göndörke.Közben felém nyújtotta a telefonomat.-Persze csak ha nem bánod.-kezdett el szabadkozni mire megöleltem és a fülébe súgtam egy „köszönöm”-öt.
Ezt mindegyik fiúval megtettem, kivéve Mattel, neki már a tánc után megköszöntem.Mikor elindultunk hazafele már sötét volt, ezért egymásba karolva mentünk.
-Úristen, Niall olyan aranyos.-kezdte el Tara.-Mindig megkérdezte kérek-e valamit, bár szerintem helyettem is evett.-erre a kijelentésére felnevettem.-Elhívott vacsorázni..-kezdte el de félbeszakítottam.
-Mivan?! Ezt csak most mondod?Nagy hiba.-nevettem fel.-El kell mennünk vásárolni holnap.-kacsintottam.
-Szombaton este 8-ra jön értem-mesélte.
Egészen hazáig erről beszéltünk.Mikor hozzánk értünk elbúcsúztunk egymástól.1000x megköszönte, hogy velem jöhetett.Mikor hazaértem lecuccoltam, összeütöttem egy gyors vacsorát vagyis spagettit és enni kezdtem.Elismertem, hogy finom lett.Mikor végeztem felszaladtam a szobámba és megcsináltam a lenyót.Azt is kipipáltam a képzeletbeli listámon.Hirtelen eszembe jutott, hogy 1 teljes hétig nem kell félnem apámtól.Ezután, összeszedtem a cuccom és bementem a fürdőbe, magamra nyitottam a meleg zuhanyt.Eszembe jutottak a mai nap történései és akaratomon kívül elmosolyodtam ezen az 5 fiún.Alig ismerem őket de érzem, hogy megbízhatok bennük.Lemostam a sminkemet, nem szeretek sminkben aludni mert az valahogy kényelmetlen.Nyugi, én se értem magam.Az ágyamon ülve bekapcsoltam a laptopom és láttam h twitteren lett 4 új követésem természetesen az új barátaim voltak.Gondolkodás nélkül visszakövettem mindegyikőjüket.Ezután minden fényt megszüntettem kivéve az ablakon beszűrődő Hold „sugarait” a szobámba és magzatpózba helyezkedtem.Ebbe a „pózba” mindig eltudtam aludni.Egy ideig még gondolkodtam a mai napon de hamar új témát találtam.Igen, a pénteki napot.Már várom, hogy találkozzak ezzel a 4 butával na meg persze, hogy megismerjem az 5. fiút, Liamet.Azután eszembe jutott Elena.Vajon mi lett vele? Miért nem volt ma suliba?Miért nem írt nekem?Á, biztosan jól van.Gondolkozásom közben azonban szemeim lecsukódtak és mély álomba szenderedtem.
tetoválást ne nézzétek.:)

6 megjegyzés: