11.rész

Sziasztok!:) Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de kicsit szomorú vagyok így hogy alig tudjuk összehozni a 4 kommentet. Nincs meg az egésznek a varázsa, mint az elején. Most nem arra célzok, hogy abbahagyom, de én makacs vagyok és ragaszkodom ahhoz amit írok! Emelem, 5 hozzászólást összetudtok hozni? Remélhetőleg igen.:) Egyébként köszönöm az 2380+ oldalmegtekintést és a 9 feliratkozót!:) Ez most rövidebb rész lett, sajnálom!:( Jó olvasást!:)

Xx, Jessi.:)

Furcsa egy dolog ez. Van a fejedben egy zug, ahova elrejted azokat a dolgokat, amiktől félsz. Sok ember teszi ezt, és ez nem jó. Igazából, ebbe én is beletartozok. Félek szembenézni,szembesülni a dolgokkal, ezért a könnyebb utat választom. Mindenkinek eljön az életében az a pont, mikor el kell döntenie, hogy mit szeretne. És ha kapsz egy-két pofont az élettől, nos azt viselned kell.

Féltem, rettegtem Harry reakciójától Aurora iránt, elvégre lassan, mégis csak náluk lakok –tudat alatt költöztem ide-. Biztos vagyok benne, hogy a barátaim megértőek lennének, de Harry? Ha nem érti meg a helyzetem, abba én belehalnék! Nélküle egy senki vagyok.

- Föld hívja Jessicát – lengette meg a szemem előtt a kezét Lora.

- Tessék? Mit mondtál? - eszméltem fel a nagy gondolkodásomból és zavarodva néztem Lorára.

- Akkor elmondom utoljára – sóhajtott fel. – Szerintem beszélj Harryvel mielőtt Aurora végleg ideköltözne. Érted? – mondta lassan, mintha fogyatékos lennék, a végére pedig várakozóan nézett rám.

- Nem vagyok agyi sérült, csupán elbambultam, oké? – néztem rá és a végére hitetlenül felröhögtem. Lora arcvonásai is ellazultak és elkezdett röhögni, de annyira, hogy a végén a földön fetrengett. Már visított a röhögéstől és minden próbálkozásom hiába való volt, hogy lecsitítsam.

- Nem lehetne halkabban? – jött le botladozva az emeletről Johanna Tara társaságában.

- Bocsi – tornázta magát ülésbe Lora.

- Semmi baj, csak adjatok valamit, iszonyúan hasogat a fejem – mondta Tara. Besiettem a  konyhába és a pirulákat egy pohár vízzel együtt vittem vissza a 2 lánynak.

- Tessék – nyomtam a kezükbe. 10 másodperc sem volt, de már vissza is kaptam a kiürített poharakat.

Rájöttetek, gondolom, hogy a lányok bulizni voltak én figyeltem rájuk, Lora pedig kivételesen alig ivott valamit, emiatt ő nem is volt másnapos, viszont a többiek annál inkább. A mosogatóba helyeztem a szennyest és vissza is mentem, ezúttal már a nappalit céloztam meg, mert onnan szűrődött ki a csevegés hangja.

A lányokkal nagyon sokat töltöttem az elmúlt napokban, ezzel bepótoltuk azt az 1 hetet amit külön töltöttünk. Sok jó tanácsot kaptam Aurorával kapcsolatban és mindegyikőjük mellettem állt. Ha nekünk mennünk kell, akkor azt mondták a Johannáék, hogy ők is velem tartanak és senki nem érdekli őket.

- Nagyon aranyosak vagytok! – öleltem magamhoz őket, ezzel kialakítva egy csoportos ölelést.

- Mi is! – nevettek fel őszintén.

Óvatosan bontakoztam ki az ölelésünkből és csillogó szemmel néztem végig mindegyikőjükön. Emlékszem, hogy régen rosszba voltam Taraval. Akkor éltem a „mindenkivel bunkó vagyok” korszakomat, és hát pórul is jártam vele. Legjobb barátnőm volt, de aztán jött El és Tarat megbántottam. És sikerült visszanyernem a bizalmát, aminek csak örülni tudok, mert imádnivaló lány. Lehet vele komolyabban is beszélni, viccelődni és ha tud segít is. Összefoglalva imádom Őt!

Tekintetem továbbsiklott Lorara, boldogságot tükröző kék szemeivel mosolyogva figyelt minket. Valószínűleg ő is azt gondolta, amit én. Őt is egyszerűen, imádom. Szeretem a hülye,néha buta fejét.

Johanna.. na igen. Kedves, aranyos, hülye és perverz. Nem tudom, hogy pontosan mi van közte és Zayn között, de nagyon remélem, hogy hamar együtt lesznek. Szerintem aranyosak lennének együtt.

- Lemaradtam valamiről? – rontott be a nappaliba Danielle zihálva.

- Nem, még nem – nyitotta fel mosolyogva Lora a laptopot. A fiúkkal gondoltam egy közös skypeolást. Már régen láttuk őket és hiányzott a hülyeségük.

Mit ne mondjak, alkottak, mint mindig. Hülyültek és csak zúdították a friss élményeket. Képeket is küldték, mint például, hogy Louist leöntik a színpadon. Megmutatták a lakosztályukat és felőlünk is kérdezgettek. Mi nem voltunk annyira felpörögve, mint ők és nem is tudom megérteni, hogy honnan van ennyi energiájuk.

Niall beszéde alatt 2 ember is bealudt, Johanna és Tara. Nem hiszitek el, hogy miről beszélt! Az ottani kajákról.

- Ömm, Niall kimennétek a szobából? Muszáj lenne beszélnem Harryvel – szakítottam félbe Niall lelkes élménybeszámolóját, ami még mindig nem keltette fel az érdeklődésem.

- Jól van, tessék – nyomta Harry kezébe durcásan a laptopot és libasorban kivonultak. Eltátogtam Lora és Danielle felé egy bocsit, majd el is tűntem a lépcsőhöz vezető folyosón.

- Baj van? – kérdezte Harry, amint beértem a szobámba és letelepedtem az ágyra.

- Van, illetve nincs vagyis nem tudom – össze-vissza beszéltem. Már annyiszor elterveztem, hogy hogyan fogom elmondani Harrynek, de ez így most nehezebb.

- Nyugi, akármi is történik kiállok melletted – mosolygott zavarodottságomon. És innentől mindent elmeséltem neki, egészen a kómától az elmúlt hetekig. Leginkább Aurorát próbáltam a mesém legfontosabb szereplőjének beállítani, és azt hiszem sikerült is. Göndöröm az egész mondandóm alatt összeráncolt szemöldökkel figyelt, vagyis a monitort. Volt, hogy hitetlenkedett, de nem szakított félbe. Nem volt ajkain az a csábos mosoly, vagy a kisfiús, amiket annyira imádok. Göndör hajába néha-néha beletúrt és hagyta, hogy az szétmeredezzen.

Egész végig lenéztem talán felpillantottam egy röpke másodperc erejéig. Azon kívül pedig csak mondtam és dőlt belőlem a szó.

- Ezt eddig mért nem mondtad el? – pattant fel hirtelen.

- Kérlek érts meg engem is – mentem át könyörgőbe.

- Próbálom, oké? De nem olyan könnyű, te is megérthetnél engem – válaszolta felemelt hangnemben. Soha nem beszélt velem így. Megijedtem. Megijesztett a hirtelen reakciója és az, hogy nem fogta fel a helyzetem. Nem tudta min mentem keresztül. Sós könnyekkel lett tele a szemem és onnan kibuggyanva szánkáztak le arcomon.
- Mért nem tudsz megérteni? Csak ezt az apró dolgot kérem tőled - próbáltam titkolni a mély csalódásom, de nem volt nehéz.
- És te engem? Jó, tudod mit? Hagyjuk az egészet - fordította a kamera felé a fejét és, mintha lassított felvétel lenne, úgy bontotta a videóhívást.

Szomorúan tettem le a gépet az asztalra és onnan a fürdőbe mentem. Kihámoztam magam ruháimból és a forró zuhany alá álltam. Nekidőltem a hideg csempének és ahogy ismétlődtek Harry szavai a fejemben úgy ereszkedtem egyre lentebb. Könnycseppek milliói folytak le az arcomon és vegyültek el a vízben. Szerintem már mondtam, hogy a víztől ellazul testem minden porcikája, de nem mindig. Ez is egy ilyen alkalom. Kezeimet kétségbeesetten fontam térdeim köré, míg homlokom alkaromon pihentettem.

Én teljesen megértem Harryt, amiért szomorú és csalódott, hogy nem mondtam  ezt el neki. De ő is tisztában lehetne az én helyzetemmel. Holnap lesz, hogy Aurorát el kell hoznom az árvaházból, véglegesen! Nem tudom, hogy Harold mit gondol, de muszáj meghoznom a döntést, azt amit én egyáltalán nem akartam. Az lesz a legjobb, ha visszaköltözöm! Arra a helyre, ahol felnőttem és ahova egyben rossz emlékek is kötnek. Legalább ott lesz velem a testvérem. Istenem, milyen furcsa kimondani ezt a szót. Mindig is szerettem volna egy kis tesót, de nem adatott meg és láss csodát mégis.

Felkászálódtam a földről és talán túl gyorsan is, mert hirtelen megszédültem. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a falon, másikkal a zuhanyzóba kapaszkodtam. Szorosan behunytam szemeim, amiből már nem buggyant ki könny és vártam, hogy elmúljon az érzés. Gyomrom bukfencet hányt párszor, már azt hittem, kidobom a taccsot, de semmi szükség nem volt rá, hisz el is múlt. Biztosan csak a kimerültség tehette és az is közrejátszott, hogy ma semmit sem ettem.

Az ágyam, most még nagyobbnak tűnt, mint az elmúlt napokban. Alig foglaltam be rajta egy kisebb részt. Harry egyik pólója és boxere volt rajtam. Nem helyes, tudom, ezzel csak még jobban a hiány érzetet keltem magamban. Mégis valaminek kell lennie tőle, kötelességemnek érzem! Magzatpózba helyezkedtem és amennyire csak tudtam magamhoz húztam lábaimat. Megint könnyek mardosták a szemem, míg keserves zokogásban nem törtem ki. Itt hagyott, pedig azt mondta mindig mellettem lesz és vigyázni fog rám! Én azt hittem, komolyan gondolja. Annyira próbálta bebizonyítani, hogy ő más, mint amit a szennylapok írnak, vagy mégsem.Hajnal tájban sikerült magam álomba sírni. Keserves éjszakám volt, forgolódtam, hol sírtam és volt, mikor kiszáradtak a könnycsatornáim. Nyúzottan ébredtem fel reggel 7-kor, és még csak nem is így terveztem el. Képzeletben Harry örülni fog Aurorának, dél előtt felkelek valamikor, olyan kipihent leszek, mint még sose és minden klappolni fog. Csak sajnos ez nem a valóság.

Sóhajtva rúgtam le magamról a takarót és kedvtelenül bújtam bele a mamuszomba, onnan meg a fürdőbe csoszogtam. Nem is néztem bele a tükörbe, úgy is tudtam, hogy csak egy roncsot látnék. Lehajítottam Harry ruháit és a zuhany alá álltam. Elvégeztem fontosabb teendőimet és magam köré csavartam egy törölközőt, majd a szekrény elé állva jöhetett a vacillálós rész. Mit is vegyek fel? Közömbösen húzogattam a vállfákat, amiken csak átsiklott a tekintetem. Egy farmert választottam egy hozzápasszoló pulóverrel, visszamentem a fürdőbe és felkapkodtam a behozott ruhákat. Félve a tükör elé léptem, de nem gondoltam, hogy a látván ennyire szörnyű lesz.

A szemem alatt sötét karikák húzódtak, arcom sápadt volt és gyűrött. Szuper, elehet ennél rosszabb?! Fogat mostam és ügyes technikával eltüntettem a kialvatlanságra utaló jeleket.

 Lesiettem a lépcsőn, bedobtam a táskámba egy almát, felhúztam a conversem és a kabátom, majd útnak indultam. Megnéztem a telefonom, de se egy hívás, vagy SMS Tőle. A metróhoz siettem és még éppen betudtam ugrani a záródó ajtón.

- Köszönöm! – pillantottam fel a nálam jóval magasabb srácra.

- Igazán nincs mit! – bólintott mosolyogva.

Az 5.megállónál le is szálltam és már csak a 10 perces séta volt hátra.

- Jó napot! – köszöntem az árvaházba belépve, az egyik ott dolgozónak. – Tudna nekem segíteni? Az igazgatónőt keresem – vettem fel hamis mosolyom.

- Az irodájában van – tájékoztatott fel sem nézve az iratokból.

Meg sem köszöntem a segítséget, hisz úgysem válaszolna nekem. Kopogás után, egy halk gyere beljebb ordítást hallottam és az engedélyem megvolt, hogy beléphessek.

- Á, Jessica – egyenesedett fel Amanda a legalsó fióktól. – Már vártalak – erőltetett mosolyt az arcára. – 1 perc és hozom Aurorát.

- Rendben.

-Szija Jessi! – futott be az ajtón Aurora és apró kezeivel az ölebe próbált mászni.

- Gyere Nagylány – mondtam mosolyogva és felkaptam az ölembe. – Na, hogy vagy?

- Nagyon jól, ma haza megyünk? – kérdezte és mocorogni kezdett.

- Igen, nagyon úgy tűnik – bólintottam aranyosságán.

- Juj, de jó! – kezdett el tapsikolni.

1 óra elteltével mosolyogva léptünk ki az ajtón, hisz minden elvolt intézve és Aurora hivatalosan is velem fog élni. Aranyos volt nagyon, ahogy figyelt arra amit mondok és kíváncsian figyelte a dolgokat.

- Mit szeretnél csinálni? – érdeklődtem, mikor beléptünk a házba.

- Köjül nézhetek? – kérdezte selypítve, és kék szemeivel figyelt.

- Persze, ha szeretnél, csak el ne tévedj – figyelmeztettem mosolyogva.

Gyorsan kibújt a cipőjéből és már el is szaladt, ha jól láttam a lépcső irányába. A konyhába mentem, ahol a hűtőn egy cetli állt, Tara szép írásával.

„ Hazaugrunk a szüleinkhez egy kisebb látogatás erejéig. Estére itthon leszünk!

Xx, LányokJ”

Tehát ők is leléptek, hát jól van. Kinyitottam a hűtőt és megnéztem annak tartalmát, lassan majd el is kell menni bevásárolni. Nem volt kedvem nehéz kaját csinálni, ezért csak egy gyors spagettit dobtam össze, ami remélhetőleg Aurorának is ízleni fog. Háromnegyed óra elteltével tálaltam a gőzölgő kaját és felordítottam húgomnak is.

- Aurora, gyere enni! – kiáltottam, de válasz sehonnan sem jött. Felslattyogtam a lépcsőn és szinte minden szobába benyitottam, már csak a miénk volt hátra. A kislány háttal ült nekem és az ablakból nézelődött. – Aurora, kész az ebéd – szólítottam meg lágy hangon.

Lassan fordította felém a fejét és igazította ki rakoncátlan tincseit, amik kicsúsztak a hajgumi szorításából.

- Ez az illat – szippantott egy picit a levegőből. – Ilyet viszejt apu is – mondta és voltak szavak amiket ki is tudott ejteni. De nem ez fogott meg, hanem amit mondott. Harry parfümje tényleg megegyezik apáéval, de akkor Aurora nekem az édestestvérem? Én ezt nem értem.. Ráadásul, egy ekkora kislány emlékszik rá.  Istenem, Harry, mi lehet veled? Mért nem bombázol az SMS-eiddel? Mért nem hívogatsz engem óránként?

Szeretsz még egyáltalán?